Index / Hírek / ,,Hiszek Magyarország feltámadásában''

,,Hiszek Magyarország feltámadásában''

1920. június 4-én írták alá Versaillesben, a Nagy-Trianon palotában az Antant hatalmak és Magyarország közt az első világháborút lezáró békét, amely feldarabolta az ezeréves Magyar Királyságot, s a magyarság harmada határon túlra került. A nemzeti összetartozás napján Szikszón és Tokajban dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke mondott emlékbeszédet.

Szikszón a híres református templom szomszédságában, a Kálvin téren, a Trianon emlékoszlopnál tartották a megemlékezést.
A vesztes háború árát mai napig fizetjük. Trianonban elcsatolták az ország területének és lakosságának több, mint kétharmadát, a magyarság harmadával együtt – foglalta össze a béke árát dr. Mengyi Roland.
„Mi nem tartományokat vesztettünk el. Bennünket földaraboltak. A mi esetünk nem Elzász-Lotharingia esete. A miénk Lengyelország esete. Németország lemondhatott egy tartományról, de mi fajunk egyharmadáról örökidőkre le nem mondhatunk” – idézte a nemzetet ért trauma méreteiről gróf Bethlen István néhai miniszterelnököt dr. Mengyi Roland, aki kiemelte, hogy a megváltozott viszonyok közt, de ma is az a  célunk, mint Trianon után volt: Magyarországot újból tekintélyes, másoktól tisztelt és barátul keresett állammá tenni.  Közös céljaink eléréséhez  Trianon után és most is összefogásra van szükség. Ezt erősíti a mai nap is, június 4-e, a nemzeti összetartozás napja, amelyet 2010 május 31-én iktatott be az Országgyűlés. Emlékezzünk a nemzeti tragédiára, s merítsünk erőt az azt követő újjáépítésből.
„Igazságot Magyarországnak!”- zárta beszédét dr. Mengyi Roland. Ezt követően dr. Farkas József mondott beszédet Trianon Szikszóra gyakorolt hatásairól.

A beszédeket követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit az emlékoszlopon, valamint a szomszédos világháborús emlékművön.
A beszédeket követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit az emlékoszlopon, valamint a szomszédos világháborús emlékművön.
 

Tokajban  a nemzeti összetartozás napja alkalmából avatták újra az országzászló emlékművet.
„Amit a múlt század közepén lebontottak a rombolók, sikerült felújítani”- adta meg az ünnepség alaphangját a Tokaji Országzászló Egyesület nevében Sajtos László. Májer János, Tokaj polgármestere köszöntő beszédében emlékeztetett a 93 évvel ezelőtt történt nemzeti tragédiát jelentő békediktátumra. Méltatta az összefogás jelentőségét, amely eredményeként sikerült felújítani az emlékművet.

Dr. Mengyi Roland és Májer János mondott ünnepi beszédet az emlékműavatáson
Dr. Mengyi Roland és Májer János mondott ünnepi beszédet az emlékműavatáson
 

„Még a jóisten is megkönnyezi ezt a napot, de akinek fontos ez a nap, az itt van”- nézett   a szakadó esőben is kitartó, szép számú megemlékezőre az ünnepi beszéd kezdetén dr. Mengyi Roland. Emlékeztetett rá, hogy 2009-ben hozták létre a Tokaji Országzászlóért Egyesületet, amely a nevében foglaltaknak megfelelően azért dolgozott éveken át, hogy eredeti szépségében helyreállítsák az emlékművet. Megköszönte Májer János és Simon Csaba, az egyesület korábbi és jelenlegi elnökének az áldozatos munkáját, amely eredményeképpen sikerült felújítani az 1934-ben közadakozásból felállított emlékművet. A szükséges pénzt közadakozásból, rendezvény bevételből, állami támogatásból teremtették elő.
Kiemelte, hogy olyan helyet választottak egykoron, ahová el lehet zarándokolni, felnézni. Köbe akarták vésni: „volt egyszer egy Magyarország a maga impozáns nagyságával, hegyeivel, folyóival, síkságával és magyarságával” – ennek, az  ezer éves Magyar Királyságnak a végét jelentette a trianoni békediktátum. „A magyar nemzettől megkövetelték, hogy aláírja saját halálos ítéletét” – jelentette ki dr. Mengyi Roland. Emlékeztetett a nemzetközi jog lábbal tiprására, mikor is Magyarország nem is védekezhetett, csak az ítélethirdetésre hívták meg.
A magyarság megosztásának gyilkos folyamata 93 éve tart. Ezért is fontos, hogy az anyaország támogassa a magyarságot. Összefogásra van szükség a nemzet részei közt,  mint történt az az emlékmű helyreállításakor. „Építkezésünkhöz erős szikla a nemzet”- jelentette ki optimistán dr. Mengyi Roland.

Ökumenikus istentisztelet keretében a görög keleti, görög katolikus, római katolikus, református és evangélikus egyházak képviselői megáldották az országzászló emlékművet.
Ökumenikus istentisztelet keretében a görög keleti, görög katolikus, római katolikus, református és evangélikus egyházak képviselői megáldották az országzászló emlékművet.
 

Simon Csaba megköszönte a magyar államnak, Halász János államtitkárnak, dr. Mengyi Rolandnak a támogatást, valamint a felújítást végzők munkáját. Ezt követően megkoszorúzták az emlékművet, majd kulturális műsor és a Szózat, valamint a Székely Himnusz zárta a megemlékezést.
 
mengyiroland.com

Ajánljuk

Hír7 – 2024.12.19. csütörtök – Zemplén TV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük