Index / Hírek / A Szent Erzsébet díjtól a magyar-szlovák együttműködésig

A Szent Erzsébet díjtól a magyar-szlovák együttműködésig

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közgyűlése csütörtökön ülést tartott a megyeháza dísztermében. A testület többek közt döntött az egészségügyben dolgozók elismeréséül szolgáló Szent Erzsébet díj alapításáról, a megyei értéktár létrehozásáról, és tájékoztatást kaptak a magyar-szlovák határmenti együttműködés fejlesztéséről.
Dr. Mengyi Roland (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke nyitotta meg az ülést. A határozatképesség megállapítását követően Lukács András (MSZP frakcióvezető) kezdeményezésére egy perces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Horn Gyula néhai miniszterelnökre. Ezt követően a közgyűlés korábbi döntését végrehajtva a képviselők átvették az Alaptörvény egy-egy díszkötéses példányát.
A Közgyűlés tagjai díszkötetes példányt kaptak az Alaptörvényből
A Közgyűlés tagjai díszkötetes példányt kaptak az Alaptörvényből
 

A napirend elfogadása után először a megyei önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről szól rendeletet módosítására tett javaslatot az elnök. Ennek lényege, hogy az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkájának az elismeréseként a meglévő kitüntetések körét bővítve hozzanak létre egy díjat, amelyet Szent Erzsébetről,  Sárospatak híres szülöttéről kívánnak elnevezni. A díjat naptári évenként két személynek, egy orvosnak és egy egészségügyi szakdolgozónak adományoznának. Az előterjesztés vitájában Lukács András az alapítás átgondolását kérte. Indoklása szerint ugyanis a meglévő díjak is alkalmasak az egészségügyben dolgozók elismerésére, a számuk bővítése véleménye szerint a meglévők értékvesztéséhez vezethet, ezért a szocialista frakció tartózkodni fog a szavazásról. Dr. Csiba Gábor (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy II. Rákóczi Ferenchez hasonlóan Szent Erzsébet is erősen kötődik megyénkhez, amire érdemes emlékezni. Életútja ismeretében a róla elnevezett díj az egészségügyi dolgozók megbecsülését jelentené, ezért maximális támogatást kért. Szegedi Judit Katalin (Jobbik) emlékeztetett rá, hogy az egészségügy nemzetstratégiai kérdés, a Szent Erzsébet díj pedig ennek elismerése lenne. Mint a díj kitalálója megköszönte a támogatást. A testület megszavazta a díjalapítást az említett feltételekkel.

A közgyűlés elfogadta a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulásban meglévő tagságának felülvizsgálatáról szóló előterjesztést. Az a döntés született, hogy továbbra is részt kíván venni a megye a társulásban, amely tevékenységéről az elnök decemberben beszámol a testületnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság létrehozásáról szóló javaslatot dr. Mengyi Roland terjesztette elő. Lukács András fontosnak nevezte a közös értékek összegyűjtését és bemutatását. Ezzel kapcsolatban kérte a települések tájékoztatását. Riz Gábor (Fidesz-KDNP), a közgyűlés alelnöke emlékeztetett rá, hogy a jövőben megyénk jelentős szerepet fog betölteni a nemzeti digitális archívum létrehozásában, amely egyik központja Ózdon kerül kialakításra. Ennek köszönhetően a széles közönség előtt megjelenhetnek majd értékeink. Az ózdi projektet jelentős sikernek nevezte és gratulált hozzá dr. Mengyi Roland. A testület elfogadta az előterjesztést.

Dr. Mengyi Roland (elnök) és Riz Gábor (alelnök)
Dr. Mengyi Roland (elnök) gratulált az ózdi projekthez Riz Gábornak (alelnök)
 

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatának és az alapító okiratának a módosítását is megszavazták a képviselők. Ezt követően elfogadták a megyei közgyűlés lejárt idejű határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye mezőgazdaságáról Berta Béla, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatóságának a vezetője adott tájékoztatást. Szóbeli kiegészítésében az 1999-es állapotot a maival összehasonlítva elmondta, hogy az elmúlt 14 évben érdemben nem változott a termelés szerkezete. Közben csökkent az állatállomány, amely a kormányzati intézkedések hatására remélhetően megáll. Az őstermelők száma is csökkent. Pozitívum viszont a családi gazdaságok növekedése és a gazdálkodás technikai színvonalának a javulása. Az elmúlt évben az aszály következtében a termés mennyisége gyengébb volt a reméltnél, az árak viszont jól alakultak. Az idei aratás még javában tart, viszont már látszik, hogy jobbak a terméshozamok, viszont az ár gyengébb… Miklós Árpád (Jobbik, frakcióvezető) a vidék önellátó képességének a javítása érdekében szorgalmazta a családi gazdaságok és az állattenyésztés támogatását. A tájékoztatót a közgyűlés tudomásul vette, akárcsak a megye élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi helyzetéről, valamint a hazai forrású területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célelőirányzatok támogatási szerződései kapcsán hozott közgyűlési határozatok végrehajtásáról készült előterjesztéseket.
Zárt ülés keretében tárgyalták meg a Rákóczi-lánc kitüntetés idei odaítélésére tett javaslatot, és a terület- és régiófejlesztési (TRFC), a területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztési feladatok (TEKI), valamint a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI) célelőirányzatból megvalósuló egyes projektekre vonatkozó döntésekre címet viselő javaslatot.

Évente két egészségügyi dolgozó elkötelezett munkájának az elismeréseként Szent Erzsébet díjban részesül
Ezentúl évente az egészségügyben végzett munkájáért megyei kitüntetést kap egy orvos és egy szakdolgozó
 

A zárt ülést követően, az egyebek keretében Pasztorniczky István (Jobbik) nehezményezte, hogy az egyik minisztérium nem válaszolt egy megyei szerv megkeresésére, amit méltánytalannak tart, s kérte a megye közbenjárását. Szegedi Judit Katalin megköszönte, hogy megszavazták a Szent Erzsébet díjat.
Dr. Mengyi Roland tájékoztatta a közgyűlést a közelmúltban aláírt, 2014-20 közötti időszakra vonatkozó magyar-szlovák határmenti együttműködés részleteit tartalmazó dokumentumról. Kiemelte, hogy a közlekedés, energetika, turisztika terén erősödik az együttműködés. Megközelítőleg 40 határmenti közlekedési kapcsolatot fejlesztenek, amely utakat, hidakat, vasútvonalakat jelent a gyakorlatban. Ennek részese és érdekelt a megvalósításában Borsod-Abaúj-Zemplén, s a határ túloldalán lévő szlovákiai megyék, kerületek is.
mengyiroland.com

Ajánljuk

Hír7 – 2024.12.19. csütörtök – Zemplén TV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük