Szeretik a várost, rappelnek is róla – a „Szobában”

Sátoraljaújhelyen van egy pár (nem sok) olyan szórakozóhely, ahová szívesen mennek a fiatalok. És van egy pár olyan is, ahol lehetőséget kapnak azok az ifjú tehetségek, zenészek, akik be szeretnének mutatkozni a közönségnek új dalaikkal, zenéjükkel. Egy ilyen helyen találkoztam össze két fiatallal, akik meglepő módon saját városukról, a város szeretetéről rappeltek, vagyis ritmikusan mondták a szöveget, kántáltak zenére. Meglepő volt, hogy nem szégyellték ragaszkodásukat a szülőföldhöz,  szülővárosukhoz, Sátoraljaújhelyhez. Velük beszélgettem, Klubert Bencével (Johns Krinolin) és Bodnár Ákossal (Bankin).

– Milyen műfaj ez, amit képviseltek?

– (Ákos) Ez a hip-hop, rap. Már hat éve csináljuk Újhely keretein belül. Öten indultunk, de az idő, az iskola, szétszedte az eredeti bandát. De ketten még éreztünk affinitás, hogy tovább vigyük. Ez igazából egy mentsvár nekünk, az önkifejezésnek az egyik legjobb formája. Másfél éve létezünk ebben a műfajban így ketten. Február első hetében jön ki az első albumunk Zemplén címmel. A közösségi oldalakon meg lehet találni ”Mai zaj” néven.

– A rap szöveget ki írja és miről szól?

– (Bence) Saját magunknak írjuk a szöveget. Ákos magának és én is magamnak. (Ákos) Úgy néz ki egy szám, hogy vannak benne saját verzék, és vannak benne refrének.

Bence elnyom egy verzét…

– Mi az a verze?

– (Ákos) A verze az egy összetett vers, általában 16 sorból áll, de gyakran meghosszabbítjuk. Ebben az újhelyi számban is hosszabb, talán 24 soros. Tehát jön egy verze Bencétől, majd egy közös refrén, utána én jövök.

–  (Bence) Teljesen különbözőek úgy általában a szövegek. Ez attól függ, a zenei alap mit ad nekünk, mit érzünk rá. Aztán meg az, hogy mit szeretnénk rá tolni. Ezek különbözőek. De leginkább a zeneszeretetről szólnak. Ez egy útkeresés, hogy megtaláljuk magunkat, egy olyan önkifejezés, amit nem sokan használnak, ugyanakkor bújtatott társadalomkritika is van a szövegekben.

– (Ákos) Most hogy elkerültünk szülővárosunkból, Sátoraljaújhelyről egyetemre, ugyanúgy megmaradt a baráti kör, és ha itthon töltjük az időt, hogy felpezsdítsük a dolgokat, itt Újhelyben rappelünk. Most az a divat, hogy mindenki szidja a dolgokat; a vidék egy nulla, és menjünk Budapestre, mert ott minden király. Ott is jó, de mi itt vagyunk otthon, szeretünk itt lenni, és ha hazajövünk, így a semmiből összehozunk ilyen bulikat, mint ez. Most is teli van ez a hely. Szeretünk itt élni és csak azt tudnánk elmondani erről a helyről, Sátoraljaújhelyről (így gondoljuk mind a ketten) hogy: „A világ szemétdombja közepén a legfényesebb gyémánt…”
Imádjuk Újhelyt, és fogjuk is! Sokan elmennek, de mi nem vagyunk ennek a hívei. Most, hogy egyetemre járunk, így érezzük igazán, hogy mit jelent a vidék, Zemplén és főleg Újhely számunkra. Mi itt le tudnánk élni az életünket. Ha elvégezzük az iskolát, és találnánk itt munkát – nem akarunk nagy fizetést -, egy teljesen átlagos életet le tudnánk itt élni. Mennénk külföldre is, de nem szeretnénk ottmaradni.

– Hallottam, Újhelyről is rappeltetek. Miről szól ez a szám?

– (Ákos) Az Újhely című számunknak a címe, Ezüst eső. Az Omegától vettem az ötletet, az Ezüst eső című számból, hogy: „Sötéten néz le ránk az éj, a múltak árnya itt kísért”. Ez bele is van szőve a refrénbe, és azért kapcsolódott össze, mert a telefonkönyvben a 47-es körzet Zemplén és Sátoraljaújhely térsége. A 47-es szám pedig számunkra a balansz, az egyensúly száma. Ha a számokat egy síkra helyezve megnézzük, akkor mindkét szám libeg egymásra, a négyes, meg a hetes, és kiegyensúlyozzák egymást, nem borulnak fel. Tehát ez, az egyensúly száma, és a periódusos rendszerben a 47-es szám alatt az ezüst van. Így áll össze a kép, az, hogy Újhely egy nagyon jó hely, és az ezüst egy nagyon jó dolog, csak az a baj, hogy eső formájában esik ránk. Bele van ebbe szőve minden: a hazaszeretetünk, az, ahogy szeretjük a városunkat, a régi emlékeink, és az, hogy miért vagyunk itt, miért csináljuk ezt.

– A szöveget el tudnátok mondani?

– (Ákos) Persze, de akár a verzét is elmondhatjuk.

– (Bence) Idézek szívesen belőle, az enyém úgy kezdődik, hogy: „Nem is tudom, hogy kezdjem, állok előtted némán, a világ szemétdombja közepén te vagy a gyémánt. Nekem, te vagy az a láthatatlan fény, aki visszahúzza szívem, ha más talajra lép. Te vagy az a város, aki megosztja a népet, akit a pénz irányít, azt elvitte az élet. Bár sok a probléma, nem lépek le, küszködök, erőt ad, hogy minden sarkon emlékekbe ütközök.”

– Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert a színpadon!

 

Ujj Péter