Index / Hírek / Eltörlik a vasárnapi zárvatartást

Eltörlik a vasárnapi zárvatartást

A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, a kormányülés szünetében.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. Kifejtette: bár a kormánypártok eredeti célkitűzései megvalósultak a jogszabállyal – hiszen a kiskereskedelemben egy munkavállalót sem lehetett munkára kényszeríteni az elmúlt egy évben, a kereskedelmi szektor és a foglalkoztatottság bővült, a forgalom egy része pedig átterelődött a multinacionális cégek felől a közepes vállalkozások irányába -, de „nemcsak a gazdasági célkitűzéseket kell értékelni”, mert „hat évvel ezelőtt arra kaptunk mandátumot, hogy az emberekkel együtt kormányozzunk”.

A miniszter arra is kitért, mérlegelni kellett, érdemes-e népszavazást tartani a kérdésről, milliárdokat elkölteni erre, politikai vitákat vívni róla. „Akkor, amikor egyébként a kormány meggyőződése szerint van egy, az ország szempontjából sokkal fontosabb kérdés az asztalon: a Brüsszel által a napokban is erőltetett kényszerbetelepítés ügye” – mondta.

Mindezt mérlegelve a kabinet arra az álláspontra helyezkedett, hogy felelőtlenség lenne népszavazást tartani a témában – közölte.

Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a törvény tavalyi hatálybalépését megelőző, azaz a 2015. március 14-i állapot állhat helyre mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője közölte, az Országgyűlés akár már kedden – kivételes sürgősséggel – szavazhat a most benyújtott előterjesztésről, így az akár már a hétvégén hatályos lehet.

MTI

Ajánljuk

Pszichoaktív szerekkel kapcsolatos egyeztetést tartottak a sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatalban

Sátoraljaújhely Önkormányzata és a városvezetés eltökélt szándéka, hogy kiszorítsa a településről azokat a személyeket, akik …