Index / Hírek / Újra előkerült a zempléni hiúz

Újra előkerült a zempléni hiúz

Másfél év bizonytalanság után újra megmutatta magát a Zemplénben élő hiúz a WWF Magyarország kameráján keresztül. A korábbi, 2015. év végén rögzített videó óta sem nyomok, sem felvételek nem adtak egyértelmű jelet az állat hogylétéről – a kutatók aggodalmára. Idén tavasszal előbb vadászok látták, a most közölt felvétel pedig kétséget kizáróan igazolja, hogy a macskaféle köszöni, jól van.

A kamerán látható Zemplénben élő hiúzról vélhetően 2010-ben készültek az első felvételek. Szabó Ádám, nagyragadozó- kutató azóta figyeli és kíséri az útját. „Idén április végén vadászok jelezték, hogy hiúzt láttak a Zemplénben. A kameracsapda felvételeket ezután begyűjtöttem, és a videó megerősítette, hogy az állat épen és egészségesen járja az ösvényeket, erdei élőhelyén” – osztotta meg velünk Szabó Ádám.

A WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 2010 óta működik együtt a nagyragadozók kutatásában. Azóta újabb és újabb fotókkal, videókkal sikerül alátámasztani a faj jelenlétét.

A hazánkban őshonos hiúz és farkas nemcsak tekintélyt parancsoló urai az erdőknek, de valóban fontos szerepük van az erdei életközösség fenntartásában. A ragadozók jelenléte következtében megváltozik a növényevők viselkedése, létszámuk a természetes szintre csökken, ami lehetőséget ad az erdőnek a megújulásra.

wwf.hu

Ajánljuk

Pszichoaktív szerekkel kapcsolatos egyeztetést tartottak a sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatalban

Sátoraljaújhely Önkormányzata és a városvezetés eltökélt szándéka, hogy kiszorítsa a településről azokat a személyeket, akik …