A sétálóutcát, a Zemplén Kalandparkot és a Magyar Kálváriát is megtekintette sátoraljaújhelyi látogatása során Botka Gyula. Az argentínai magyar közösség tagja már a tengerentúlon született, ősei az 1920-as években a jobb élet reményében indultak el Amerikába, de az argentínai dzsungelben kötöttek ki. A 75 éves Gyula bácsi még sosem járt Magyarországon, de mindig vágyott haza. Álmait az MTVA váltotta valóra, és miután családja a térségből származik, a Zempléni Városban is szeretett volna látogatást tenni.