Június 9-én jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe. 12-től, azaz holnaptól a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek uniós hitelt. A pénzügyminiszter ezzel együtt kiemelte, ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való …
Olvass tovább »Hamarosan elkezdődnek a munkálatok az olaszliszkai templomnál
A múltév folyamán, Olaszliszkán leomlott a római katolikus templom támfala. A sok esőzés miatt a falszerkezet elvesztette a stabilitását ez vezetett ahhoz, hogy részben leomlott. A keletkezett károk egy részét még a tavalyi év folyamán sikerült helyrehozni. Azonban sok munka van még hátra annak érdekében, hogy befejezhessék a javítást. Ezen …
Olvass tovább »Folytatódnak a turisztikai fejlesztések Sátoraljaújhelyben
Sátoraljaújhely és a város fejlődésének egyik lehetősége az idegenforgalomban rejlik. Ezért fordít több mint egy évtizede kiemelt figyelmet a település vezetése a turisztikai fejlesztésekre, a Zemplén Kalandpark attrakcióinak bővítésére. Kihasználva az ez irányú pályázati lehetőségeket hamarosan újabb látványos beruházások kezdődnek a sportcentrum környezetében. Például lombkorona ösvény épül a magas hegy …
Olvass tovább »Újra használható a mozgatható tetőszerkezet a Latabár Színházban
Zárt térben, de a csillagos ég látványa mellett élvezhetnek egy-egy színházi darabot a Latabár Színház nézői. A sok éve használaton kívül lévő nyitható tetőszerkezetet is megújították a művelődési ház felújítási pályázatából. A funkciója elsősorban szellőztetés miatt fontos, de akár dramaturgiai elemként is használni lehet majd egy-egy produkcióban, hiszen a tetőt …
Olvass tovább »A vírushelyzetre való tekintettel Olaszliszkán is megváltozott a gyónás menete
A vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások enyhítésébe bele tartozik, hogy a hívő emberek június 14-étől újra látogathatják a szentmiséket. Azonban erre a helyzetre való tekintettel változtatásokat is alkalmaztak az emberek védelmében. A személyes gyónás helyett a misék menetébe beiktattak egy általános feloldozást ahol a hívők megbánhatják bűneiket ez által nyerve feloldozást …
Olvass tovább »Részlegesen elkezdték a munkát a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai is
A személyes kontaktust igénylő feladatok közül több területen kezdték meg a munkát a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai is. A korai fejlesztés és a Járási Szakértő Bizottság alap és kontrollvizsgálatait és az óvodai szűrések is elindultak. A gyógypedagógusok közel 400 gyermekkel foglalkoztak a karantén idején, ennyi szülő regisztrált a korábban megadott felületen.
Olvass tovább »Hír7 2020.06.10.
A nap legfontosabb hírei hétfőtől péntekig minden este 19:00-kor a Zemplén TV műsorán.
Olvass tovább »Eljött az eperszezon Szegilongban
Hiába az elmúlt napok rendszeres esőzései a szegilongi eperültetvényben nem jelentkezett különösebb kár. A település határán található egyhektáros epres területen arra rendezkedtek be, hogy a régióban élőket ellássák friss hazai áruval. Kosárkó Melinda az eperültetvény tulajdonosa úgy gondolja, hogy fontos a helyi termelők helyi vásárlókat szolgáljanak ki lehetőleg minél jobb …
Olvass tovább »Küszöbkönyvtár – könyveket kölcsönözhetnek, de az épületben nem tartózkodhatnak az olvasók
Küszöbkönyvtár. Ezzel a fogalommal kell megismerkedni a sátoraljaújhelyi olvasóknak, ha újra igénybe szeretnék venni a városi gyűjtemény szolgáltatásait. A könyvtár március 20 után egy hete részlegesen van nyitva, ezt azt jelenti, hogy az olvasók leadhatják a náluk lévő példányokat, és előzetes egyeztetés után kérhetnek új könyvet. Az épületet egyelőre nem …
Olvass tovább »Új bajtárssal, azaz egy új mentőautóval gyarapodott a Sátoraljaújhelyi Mentőszolgálat
Új bajtárssal azaz egy új mentőautóval gyarapodott a Sátoraljaújhelyi Mentőszolgálat. A jármű aktív és passzív biztonságtechnikai eszközeinek köszönhetően nagyobb biztonságot szolgáltat a betegellátáshoz. Az újhelyi mentőállomáson történt fejlesztés része az Országos Mentőszolgálat ezközfejlesztés keretében megvalósuló járműpark cserjéjének. A programnak köszönhetően ma már az ország minden pontján ugyanolyan biztonsággal 15 percen …
Olvass tovább »