A nap legfontosabb hírei hétfőtől péntekig minden este 19:00-kor a Zemplén TV műsorán.
Olvass tovább »A pandémia idején is tartotta a kapcsolatot tagegyesületeivel, tagjaival a MEOSZ
Vészhelyzet idején március közepétől folyamatosan tájékoztatta tagszervezeteit a MEOSZ, vagyis a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szervezete az aktuális jogszabály-változásokról, az egyes tagszervezetek pedig az önkormányzatokkal vették fel a kapcsolatot, tagjaik ellátása miatt. A zempléni egyesületben lévő tagokról az első között értesültek a helyi önkormányzatok, és minden településen be is kérték az …
Olvass tovább »Steidl Imre program: Befejeződött a Parlament falán található címerek helyreállítása
Steidl Imre, építész az Országház tervezőjének nevét viseli az a program, amelynek létrejöttéről 2011-ben döntött az Országgyűlés. Az ennek jegyében életre hívott Steindl Imre Program Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság feladata elsőként az volt, hogy megújítsa a Kossuth teret és annak környezetét. Azóta számos épület rekonstrukciója is a nevükhöz kötődik. A …
Olvass tovább »Létjogosultságunk Trianonhoz kapcsolódik: a Rákóczi Szövetség üzenete a Nemzeti Összetartozás Évében
A Rákóczi Szövetség léte és létjogosultsága Trianhonhoz kapcsolódik- mondta hírműsorunknak Csáky Csongor a szervezet elnöke a Trianon békeszerződés aláírásának 100 éves évfordulóján. A Szövetség több mint 3 évtizede igyekszik segíteni a Kárpát-medencében és a nagyvilágban szétszóródott magyarságot, megőrizni a kultúrát és a nyelvet, erősíteni a fiatalokban a magyar identitást. Ez …
Olvass tovább »Az Agrárminisztérium három szakaszban hirdeti meg támogatási programját
Az Agrárminisztérium három szakaszban hirdeti meg azt a támogatási programot, amelyet a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások vehetnek majd igénybe. A támogatási program által biztosított forrásokra első körben június legvégétől, két héten át adatják be kérelmeiket az érintettek. Már most több, mint 15 milliárd forintra lehet igényelni, a …
Olvass tovább »Egy nemzethez tartozunk – emlékeztet a Nemzeti Összetartozás Napja
2010-től a Trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Ennek a napnak az üzenete, hogy bár ezer csapás és megpróbáltatás érte a nemzetet, a magyarok megmaradtak a Kárpát-medencében. A megmaradás, a jövő záloga pedig, hogy minden magyar felismerje- éljen bármely elszakított területen is, hogy egy nemzethez tartozunk, …
Olvass tovább »Restaurálásra vár a vizsolyi görögkatolikus templom
Vizsolyban található egy barokk stílusú görög katolikus templom, amely olyan szakemberek támogatását várja, akik segítséget tudnak nyújtani ennek az építménynek a helyreállításában. A polgármester, Prof. Dr. Palotás András, arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy a legfontosabb az összefogás és a segítségnyújtás. Első sorban olyan önkéntes, segíteni kész szakemberek, vállalkozások …
Olvass tovább »Turul-szoboravató Sátoraljaújhelyen
A Trianoni békeszerződés 100 éves évfordulója és a Nemzeti összetartozás Napja alkalmából avattak centenáriumi turulszobrot Sátoraljaújhelyben a Magyar Kálvárián. Az eseményen részt vett Orbán Viktor, aki a 100. országzászlónál tartott beszédében többek között hangsúlyozta: csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Magyarország miniszterelnöke szerint 100 éve nem voltunk olyan …
Olvass tovább »Nemzeti Összetartozás Napja – országos nagyrendezvény Sátoraljaújhelyen
Több, mint két órás műsort közvetített Sátoraljaújhelyből a Duna Televízió. Az Összetartozás Napjának országos nagyrendezvénye során elsősorban a helyszínt, a Magyar Kálváriát ismerhették meg a nézők, de az itt élők szerint ettől sokkal több hozadéka lehet ez a program a városra nézve. Azok is látták az emlékegyüttest és annak szép …
Olvass tovább »Hír7 2020.06.08.
A nap legfontosabb hírei hétfőtől péntekig minden este 19:00-kor a Zemplén TV műsorán.
Olvass tovább »