A koronavírus járvány okozta vészhelyzetben is megvalósul több, kiemelt beruházás térségünkben. Ezek közé tartozik a Mezőzombor-Nyíregyháza vasútvonal megújítása, 3 hónapos teljes vágányzárral, valamint ezt követően 14 hónapon keresztül a tokaji Erzsébet királyné hídjának felújítása és fejlesztése – mondta híradónknak Posta György polgármester. Hozzátette, hogy az eredeti tervek szerint zajlik majd …
Olvass tovább »Saját erőből és németországi támogatással renoválják az evangélikus templomot
Saját erőből és németországi segítséggel újítják a sátoraljaújhelyi evangélikus templomot. A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség egyik templom az újhelyi, ahol a járvány előtt havonta két alkalommal tartottak istentiszteletet. Mivel a templom belsejében vizesedés miatt levált a vakolat, a felújítás időszerű volt. Ehhez támogatást a GUSZTAV ADOLF WERK Alapítványtól kapott …
Olvass tovább »Várlátogató Központ: már csak a kiállítási anyag hiányzik az épületből
Május végével zárul le a „Sátoraljaújhely öko- és kulturális turizmusának fejlesztése” című pályázati program melynek során olyan fejlesztések történtek a városban, melyek turisztikai vonzerők, helyszínek, látnivalók létesítésére valamint, védelmére, megőrzésére és bemutatására helyezik el a fő hangsúlyt. A projekt egyik kiemelt eleme a Várlátogató Központ kialakítása, mely a sátoraljaújhelyi erőd …
Olvass tovább »Vasárnapi gondolatok 2020.03.29.
Mecénás 2020.03.27.
A Zemplén Televízió kulturális magazinja.
Olvass tovább »Pm Info 2020.03.27.
Polgármester Info
Olvass tovább »Hír7 2020.03.27.
A nap legfontosabb hírei hétfőtől péntekig minden este 19:00-kor a Zemplén TV műsorán.
Olvass tovább »A vadászat is megsínylette az elmúlt időszakot
Április 15-ével kezdődik az őzbakvadászat. Idén azonban úgy tűnik, csak hazai vadászok lesznek jelen az eseményen a Zempléni erdőkben. Már most látszik, ez az ágazat is megsínylette az elmúlt időszakot. Az új korona vírus terjedése miatt elrendelt határzárak miatt ugyanis nem érkezhetnek a vadásztársaságokhoz külföldi vendégvadászok. Ez pedig jelentős bevétel …
Olvass tovább »Gördülékenyen megy az online oktatás a sátoraljaújhelyi katolikus oktatási intézményekben
A sátoraljaújhelyi katolikus oktatási intézmény, az általános és a középiskolai képzésre nézve egyaránt sikeresen áttért a digitális képzésre. Az iskola pedagógusai egy közös platformon keresztül kommunikálnak a diákokkal. A katolikus keri kiemelt feladatként kezeli a végzősök záróvizsgákra való felkészítését, melyhez a tanárok maximális segítséget nyújtanak tanítványaiknak.
Olvass tovább »Az agrártámogatások kifizetésével segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
A mezőgazdaság szereplőit is hátrányosan érinti a koronavírus járvány, hiszen a természetet ebben a helyzetben nem lehet türelemre inteni, a tavaszi munkálatokat el kell végezni, azonban van olyan vállalkozás, amely a műtrágyára vár és van olyan is, amelyik a gépeik javításához szükséges alkatrészeket várja. Ezen szektor szereplőinek megsegítésére a támogatásokat …
Olvass tovább »