A Rotary Club Sátoraljaújhely a hagyományainak megfelelően idén is több intézményt megajándékoz az adventi időszakban a jószolgálatiság jegyében. Idén négy olyan intézményt választott ki a jótékonysági szervezet tagsága, amelyek a mindennapok során segítséget nyújtanak a betegeknek és időseknek illetve fontos szerepet töltenek be a gyerekek nevelésében. Ezek között az intézmények …
Olvass tovább »Tarolt a Romano Suno a miskolci „I. Adventi Ki mit tud” elnevezésű versenyen
Első alkalommal szervezte meg Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Roma Nemzetiségi Önkormányzat az I. Adventi Ki mit tud versenyt, amelyen nem csak táncos, zenés, hanem prózai előadásokat tekinthetett meg a zsűri. A vármegyei tehetségkutatón több mint hatvan gyermek lépett fel. A megmérettetésen egy különdíjat és cigánytánc kategóriában az első helyet …
Olvass tovább »Egy jó cselekedettel egy szalmaszálat tehetünk a jászolba
Egy jó cselekedettel egy szalmaszálat tehetünk a jászolba. A sátoraljaújhelyi Szent István Király Plébániatemplomban már hagyomány, hogy advent időszakában egy üres jászolt, mellé pedig egy kosarat helyeznek el tele szalmával, amely arra buzdítja a híveket, hogy valami jót cselekedjenek a várakozás idején. Ha ez meg történt, akkor egy szalmaszálat áthelyezhetnek …
Olvass tovább »Hír7 – 2024.12.19. csütörtök – Zemplén TV
Hír7 – 2024.12.18. szerda – Zemplén TV
Nemzetiségünkért” díjban részesült a Rozmaring Asszonykórus
Sátoraljaújhelyben tartotta közmeghallgatását a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szlovák Területi Nemzetiségi Önkormányzat. Az esemény keretében a szervezet értékelte az esztendőt az idén tartott nemzetiségi választások tükrében, majd átadták a 3 éve alapított „Nemzetiségünkért” díjat. Az elismerést idén a Rudabányácskai Rozmaring Asszonykórus kapta, a szlovák hagyományok őrzésében végzet folyamatos, magas színvonalú munkája elismeréseként.
Olvass tovább »A Sátoraljaújhelyben működő intézmények vezetőinek köszönték meg az elmúlt év munkáját
Sátoraljaújhely területén több tucat olyan intézmény működik, melyek szerepe fontos a város életében. Ezek vezetőivel találkozott Szamosvölgyi Péter, a fenntartótól függetlenül. Immár hagyomány, hogy karácsony előtt egy koccintás keretében köszöni meg a város vezetése a településért végzett közös munkát.
Olvass tovább »Három a Tokaj Hegyalja Egyetemen tanuló hallgató Részesült Andrássy ösztöndíjban Sátoraljaújhelyen
A 27 tokaj-hegyaljai település közül, már 15 csatlakozott a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem által elindított Andrássy ösztöndíj programhoz. Ennek értelmében idén 35, a felsőoktatási intézményben tanuló első éves hallgató részesül 10 hónapon át havi 50 ezer forint támogatásban, melyet az egyetem és az önkormányzatok közösen finanszíroznak. A program keretében a 2024/2025-ös …
Olvass tovább »Hír7 – 2024.12.17. kedd – Zemplén TV
Decemberben is több alkalommal találkozhatunk a rendőrség munkatársaival az utakon
Decemberben is több alkalommal találkozhatunk a rendőrség munkatársaival az utakon – hívja fel a figyelmet a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság. Sáfrányos György rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy a Roadpol akció keretein belül ebben a hónapban az ittasságot ellenőrzik, de ezek mellett többek között sebesség mérésre is számíthatnak a …
Olvass tovább »