Év eleji civil egyeztető fórumot szervezett a sátoraljaújhelyi önkormányzat. A beszélgetésen az idei év terveit vázolta fel az egyesületek, alapítványok, klubok, baráti társaságok képviselőinek a város polgármestere. Szóba kerültek a legközelebbi beruházási tervek, a különböző önkormányzati programok, de felvetődött egy, a civileket bemutató kiadvány összeállításának terve is.
Olvass tovább »Támogatókat keresnek az ukrán gyerekek táboroztatásához
A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola egy ukrán együttessel közösen közel 40 gyermeket szeretne a zempléni településre hozni. A cél, hogy a háború sújtotta területen élő fiataloknak két hét nyugodt táborozást biztosítsanak. Ezalatt az idő alatt pszichológusok foglalkoznának velük és olyan közösségi programokon vennének részt, …
Olvass tovább »Kiállítás nyílt az első világháborúról
Folytatódik a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség első világháborús programsorozata. A rendhagyó történelem óra után, ahol szavakkal emlékeztek meg a nagy háború történéseiről, a sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban fotókkal, képekkel, térképekkel, katonai felszerelésekkel mutatják be az eseményeket. A tárlaton külön hangsúlyt kap a háború sátoraljaújhelyi eseményeinek bemutatása.
Olvass tovább »Harmincezer alkalommal vették igénybe a sárospataki könyvtár szolgáltatásait
2014-ben harmincezer alkalommal vették igénybe a sárospataki Művelődés Háza Könyvtára szolgáltatásait az olvasók. Mindezek mellett nemcsak a beiratkozott érdeklődők száma, hanem például az úgynevezett könyvtár közi kölcsönzések száma is jelentősen megnőtt tavaly. 2015-be pedig a már hagyományos szolgáltatások és programok mellett újdonságok is várják az érdeklődőket.
Olvass tovább »100 millió forintot kap a Magyar Kálvária felújítására Sátoraljaújhely
100 millió forint kormányzati támogatást kap Sátoraljaújhely az év elején elindított kalandparki beruházásra. A plusz forrás felhasználásáról sajtótájékoztatón adott hírt Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Szamosvölgyi Péter polgármester. A pénzt a Kálvária teljes felújítására használja majd fel az önkormányzat. Az új élményelemek befejezése után a történelmi emlékhely épületeit és …
Olvass tovább »100 millió forintot kap Sárospatak működési költségre, beruházásra
Sárospatak Város Önkormányzata 100 millió forintos keretösszeget használhat fel ebben az évben a működési költségek csökkentésére illetve egyéb jellegű beruházások megvalósítására. Aros János polgármester elmondta, elsősorban olyan fejlesztéseket szeretnének ebből az összegből létrehozni, amelyekre nincs pályázati forrás. Ilyen az utca.
Olvass tovább »Próbaüzem a Zemplén Kalandparkban
Egész héten próbaüzemben működik a sátoraljaújhelyi Kalandpark kabinos felvonó. A Tátra Lift szakemberei naponta nyolc órát különböző terhelési formában ellenőrzik az új attrakciót. Ez szükséges ahhoz, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál elinduljon az engedélyezési eljárás. A kötélpályás átcsúszóra már megvannak a szükséges engedélyek, így a két új szolgáltatás együtt indulhat …
Olvass tovább »Vay Miklos Református Szakképző Iskola a Facebookon
A sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola a legnagyobb közösségi oldalak adta lehetőségeket igyekszik kihasználni annak érdekében, hogy diákjaikat minél jobban és hatékonyabban bevonja az oktatásba és a tanórán kívüli programokba. Dr. Téglás Zsolt igazgató elmondta, hogy az elmúlt hónapok bebizonyították, eredményes az oktatók ez irányú törekvése.
Olvass tovább »A sárospataki programokról tartottak egyeztető megbeszélést
Sárospatak Város Önkormányzata, intézményeinek, a településen található szervezeteknek, egyesületeknek tagjai tartottak egyeztető megbeszélést a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A közös cél az volt, hogy megbeszéljék a azokat az eseményeket, amelyeket a településen szeretnének megrendezni, hogy azok egymást erősítve jelenjenek meg programkínálatban.
Olvass tovább »A Don-kanyarban elesettekre emlékeztek Sátoraljaújhelyen
72 éve, hogy a második világháború doni ütközetében megsemmisítő vereséget szenvedett a második magyar hadsereg. A doni katasztrófa a magyar hadtörténelem legnagyobb veresége. Sátoraljaújhelyen a köztemetőben található emlékműnél azok előtt a katonák előtt tisztelegtek, akik életüket vesztették, megsebesültek vagy fogságba estek, akik példátlan hősiességgel harcoltak a szibériai hómezőkön.
Olvass tovább »