Megyei versenyen dobogós helyezett, vagy országos versenyen elért eredmény. Ez volt a belépő szint, azoknak, akik Sárospatak város önkormányzatától a kimagasló teljesítményük elismeréseként emléklapot vehettek át. Idén majd 400 gyermek került be az elismertek közé, ahol két kategóriában vehették át a díjakat. A város alpolgármestere hangsúlyozta, mára több mint 20 …
Olvass tovább »TISPOL akció az utakon
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztálya is bekapcsolódott abba a nemzetközi szintű közúti ellenőrzési sorozatba melyet az elmúlt hétvégén hajtottak végre. A TISPOL akció ezúttal az ittas vezetők kiszűrésére irányult. A Város több pontján a környékbeli hatóságok együttműködésével vizsgálták a járművezetőket. A kiemelt közlekedési akciót megelőzően a hatóság a Bodrogköz területén …
Olvass tovább »Megújult lelátó várja a szurkolókat a Pázsit úti sportpályán
Elkészült a Pázsit úti sportpálya új lelátója. A sátoraljaújhelyi önkormányzat második városrehabilitációs pályázatának részeként tudta megújítani a füves pálya melletti nézőteret. Ennek egy részére tetőt is építettek, így a négyezer férőhelyes padokkal ellátott lelátóból ötszáz hely felett fedés is van. A sportpálya fejlesztését a pályázati támogatásnak köszönhetően saját forrás nélkül …
Olvass tovább »Képviselők képzése Sárospatakon
A Sárospataki Járás önkormányzati képviselőinek tartottak egész napos oktatást a Művelődés Háza pódiumtermében. Az érintettek a mindennapi munkájukhoz szükséges ismereteket szereztek itt. A közel száz önkormányzati képviselő oktatását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezte. A közigazgatási tudnivalókról később vizsgát is tesznek a képviselők.
Olvass tovább »Átadták a Jó tanuló, jó sportoló kitüntető díjakat Sárospatakon
A 2014. évi Jó tanuló, jó sportoló díjakat a decemberi képviselő-testületi ülés előtt, ünnepélyes keretek között adták át Sárospatakon. Ezeket az elismeréseket azok a diákok vehették át, akik mind tanulmányaikban, mind pedig sportteljesítményükben kimagasló eredményeket értek el az előző évben. Idén négy pataki tanuló kapta meg a díjat. Két sportoló …
Olvass tovább »IV. Zempléni Disznótoros és Adventi Vásár Mikóházán
Negyedik alkalommal szervezték meg Mikóházán a Hegyközi Disznótorost és Adventi Vásárt. A történelmi pincesoron készültek a finomabbnál finomabb disznótoros ételek, de egy hagyományos disznóölést is láthattak az oda kilátogatók. A program keretében kolbásztöltő versenyt és fogópálinka versenyt is hirdettek. A rendezvényen minden eddiginél többen vettek részt.
Olvass tovább »Évzáró ülést tartott a Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete
A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete évzáró kibővített elnökségi ülést tartott. A 150 tagú civil szervezet továbbra is közhasznú egyesületként működik tovább. Céljuk, hogy véleményükkel segítsék a városvezetők döntéshozatalát.
Olvass tovább »Bárka Színház zenés meseelőadása a Városi Könyvtárban
Az év utolsó gyermekprogramját szervezte meg a sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár. A Bárka Színház műsorát a könyvtárellátó rendszerből finanszírozta az intézmény. Az ifjúsági és gyermekprogramok célja kettős a szórakoztató előadások mellett a fiatal közönség könyvtárba szoktatása is fontos – fogalmazott a könyvtár vezetője.
Olvass tovább »Pataki diákok A Dal 2015 televíziós műsor döntőjében
Két egykori pataki diák, a most Budapesten tanuló Godzsák Dávid és Szabó Levente a Passed együttes tagjaként bejutott A Dal 2015 televíziós műsor döntőjébe. Az együttes célja kijutni Ausztriába és méltóképpen képviselni Magyarországot. Januárban találkozhatunk velük az M1-en.
Olvass tovább »50%-os kedvezmény a Kalandpark két új élményelemére az év három napján
Egy évben háromszor 50 százalékos kedvezményt kapnak a kabinos felvonó és az átcsúszó díjaiból a sátoraljaújhelyiek. A város képviselő-testülete novemberben határozta meg a két új élményelem jegyárait, az idegenforgalmi bizottság pedig javaslatot tett a kedvezményes napokra. Ennek megfelelően a város napján, május utolsó csütörtökén és az iskola tavaszi szünet első …
Olvass tovább »