Az óvodai tehetséggondozásról tartottak szakmai fórumot a sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvoda dolgozói, és a püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény munkatársai. A pedagógusok találkozójának két célja volt, a tehetséggondozás a művészeti nevelési programon belüli szerepének erősítése, és az óvónők minősítési rendszerének támogatása.
Olvass tovább »Véget ért Az alapellátások fejlesztése a Sárospataki kistérségben c. program
Hatékonyabb és finanszírozásában is átláthatóbb, egyszerűsített szociális szolgáltatások az egyik közvetlen eredménye egy több mint 3 millió forintos, európai uniós pályázati programnak, amely az Alapellátások fejlesztése a Sárospataki kistérségben címet viselte. A mintegy másfél éves időtartam alatt a külsős szakemberek felülvizsgálták a helyben és a kistérségben működő ellátó rendszereket, az …
Olvass tovább »Sík Sándor szavalóverseny a Piarista Kollégiumban
Sík Sándor költő, piarista tanár költeményeiből szervezett szavalóversenyt a sátoraljaújhelyi Piarista Kollégium. A versenyre nem csak piarista diákok jelentkeztek, de olyan középiskolások is, akik vállalták, hogy az irodalmár életművéből két verset elszavalnak. A verseny előtt a közönség megismerte a múlt század derekán élő és dolgozó író, költő, műfordító paptanár életét.
Olvass tovább »Nyílt nap a Sárospataki Református Teológiai Akadémián
Az utóbbi években erősödött a hallgatói létszám a Sárospataki Református Teológiai Akadémián, amely a napokban tartotta meg nyílt napján. A közös istentiszteletet követően általános tájékoztatón vehettek részt az érdeklődők, majd pedig betekintést nyertek a Teológián zajló oktatásba, megismerhették a hallgatói vezetőket, hogy ezzel is nagyobb rálátást szerezzenek a nagy múltú …
Olvass tovább »Idősek napja Alsóregmecen
November végén szervezett idősek napi rendezvényt az alsóregmeci önkormányzat. A hegyközi kistelepülésen egész esztendőben több programot szerveztek. A novemberi nyugdíjas találkozón a Miskolci Operett és Dalszínház művészeit szervezte oda a sátoraljaújhelyi Város Könyvtár.
Olvass tovább »Tudományos Diákköri Konferencia a Comenius Karon
A tehetséges alkotó fiatalok színvonalas bemutatkozási lehetőségének nevezik a Tudományos Diákköri Konferenciákat, amelyek így fontos elemei a minőségi magyar felsőoktatással kapcsolatos törekvéseknek. Az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara a Tudományos Diákköri Konferenciát óvodapedagógus és tanító hallgatói számára szervezte meg, ezzel is biztosítva a lehetőséget az egyéni érdeklődés, kutatási területek bemutatására.
Olvass tovább »Sátoraljaújhelyi kisvállalkozók a Montreux-i karácsonyi vásáron
Svájcban a híres Montreux-i karácsonyi vásárba kaptak meghívást a sátoraljaújhelyi kisvállalkozók. A Genfi tó partján fekvő településen egy hónapos adventi vásárt szerveznek, ahol több ezer ember megfordul. Sátoraljaújhely a város testvértelepüléseinek standján kapott helyett, ahol két helyi vállalkozó magyar mézzel és borral mutatja be vidékünket. A sátoraljaújhelyiekhez sok helyi magyar …
Olvass tovább »Mikulásfutás Sárospatakon
A járókelők megdöbbenésére piros sapkás, nagyszakállú futók lepték el a belvárost. 200 fiatal részvételével zajlott a Mikulásfutás, Sárospatakon. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra, arra hogy nem csak a nyári hónapokban hódolhatunk a futásnak. Másodsorban pedig adományokat gyűjtöttek a Kárpátalján élő magyaroknak.
Olvass tovább »Kisvonattal érkezett a Mikulás
Gumikerekes kisvonattal érkezett a Mikulás a sátoraljaújhelyi óvodásokhoz. A nagyszakállú nem csak ajándékot hozott, hanem egy rövid kirándulásra is elvitte a gyerekeket a piros járművel.
Olvass tovább »Gazdafórum Sárospatakon
A 2014-2020 közötti időszakra szóló közös agrárpolitika és támogatási rendszer, a földforgalmi törvény valamint az agrárfinanszírozási lehetőségek – ezek voltak a fő témái annak a gazdafórumnak, amelyet Sárospatakon az Újbástya Rendezvénycentrumban szervezett meg közösen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága valamint a Zemplén Gazdaklub. Az eseményt főként a várható …
Olvass tovább »