Index / zemplentv (oldal 1060)

zemplentv

Tájékoztatót tartottak a rekultivációs programról

A hamarosan befejeződő rekultivációs programról hallgattak meg beszámolót az Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Önkormányzati Társulási ülésen résztvevő polgármesterek. Az uniós hulladékkezelési elvárásoknak eleget téve a társulás két pályázat segítségével több mint 100 hektárnyi területet tisztított meg az elmúlt egy évben a szeméttelep-felszámolási program keretében. A tájékoztatón elhangzott, a múlt örökségének felszámolása után …

Olvass tovább »

Téli szezonra állt át a sárospataki termálfürdő

Minden rendelkezésre áll majd ahhoz, hogy teljes téli üzemben fogadják a vendégeket a sárospataki termálfürdőben. A strandot üzemeltető társaság ügyvezetője hírműsorunknak elmondta, a külföldi vendégek továbbra is igénybe veszik a kempinget, sőt, még a vendégházaikra is nagy igény mutatkozik az őszi időszakban.

Olvass tovább »

Magyarországi cégek német üzletemberei tettek látogatást Sátoraljaújhelyen

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara tagsága, Magyarországon működő német tulajdonú gyárak üzletemberei tettek látogatást a Prec-Cast öntödei Kft.-nél. A találkozót Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő meghívására szervezték meg, aki arra szerette volna felhívni az üzletemberek figyelmét, hogy a hazai autógyártás beszállítói területén milyen kiegyensúlyozott vállalat a Wolf cégcsoport sátoraljaújhelyi üzeme.

Olvass tovább »

Kulturális alapellátás fogalmával ismerkedtek meg a szakemberek Sárospatakon

Kulturális alapellátás – ezzel az új fogalommal ismertette meg a jelenlévőket Hoppál Péter az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára sárospataki látogatása során. A város önkormányzatának intézményvezetői és meghívott vendégek a fórum keretében ismerkedhettek meg azzal a kormányzati szándékkal, miszerint az egészségügyi alapellátáshoz hasonlóan a kultúra területén is kialakítanának egy …

Olvass tovább »

Nemzetközi konferencia az Európa Tanács Kulturális útvonalak programjáról Sárospatakon

”Európai Kulturális Útvonalak” címmel rendezett két napos konferenciát Sárospatakon az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ennek keretében a jelenlévők a neves külföldi- vendégelőadók segítségével megismerhették az Európai Tanács által támogatott programot valamint megismerhettek már olyan működő példákat is, amelyek például a bor, az egyházi kultúra, a természetvédelem jegyében kötnek össze településeket, országokat.

Olvass tovább »

6 millió forintból újul meg a vizesblokk a Katolikus Keriben

Az egri főegyházmegye támogatásából 6 millió forintból újították fel az intézmény mosdóit a sátoraljaújhelyi katolikus szakközépiskolában. Miközben az iskola uniós pályázati forrásból külsőleg is megújul hamarosan, és a fűtési rendszerét is korszerűsítik a fenntartó külön keretből biztosította a vizesblokk felújításhoz szükséges összeget.

Olvass tovább »

Flashmob Sátoraljaújhelyen

Néhány pillanat alatt hétköznapi sétálókból, jól összeszokott táncos csoport alakult a sátoraljaújhelyi főutcán. A nyíregyházi művészeti szakközépiskola diákjai tartottak flash mob bemutatót a városban. A villámcsődület koreográfiáját egy hetes szakmai táborukban gyakorolták be a fiatal táncosok.

Olvass tovább »