Különleges eseménynek volt házigazdája augusztus végén Bodrogkeresztúr. Az idén itt rendezték a Keresztúr Nevű Települések XV. Nemzetközi és Haza Találkozóját. Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, és természetesen Magyarországról összesen 24 falu delegációja jött el a rendezvényre. A találkozón a különböző keresztúriak művészeti csoportjaikon keresztül mutatkoztak be.
Olvass tovább »Újabb parkolóhelyek Sárospatakon
Újabb parkolóhelyekkel bővült Sárospatak. Ezúttal az Ady téren található emeletes házak közvetlen környezetében alakítottak ki parkolókat. Az új parkolóhelyek közel fél millió forintba kerültek, ezt a város önkormányzata biztosította.
Olvass tovább »685 diák kezdte meg a tanévet a két sátoraljaújhelyi katolikus iskolában
A két intézményben összesen 685 diák kezdte meg a tanévet a sátoraljaújhelyi katolikus iskolában. Az általános iskolában egy osztályt, míg a gimnázium és szakközépiskolában négy tanulócsoportot indítottak. A tehetséggondozást idén is kiemelten kezelik a katolikus iskolák pedagógusai, ezért mindkét intézményben, külön pedagógus foglalkozik a tehetséggondozás koordinálásával.
Olvass tovább »600 diák tanul idén a Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményben
Közel 600 gyermek kezdi meg vagy folytatja tanulmányait 3 tagozaton több mint 20 tanszakon a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában. A 2014/2015 tanévben számos kihívás elé néz az intézmény, mert több tanszak tekintetében is személyi változások történtek, amelyek befolyásolják az órarendek összeállítását és az óraszámok elosztását.
Olvass tovább »Tanévnyitó a Szlovák Iskolában
Az idei tanévben még több türelmet és figyelmet kért a szülőktől és a pedagógusoktól a szlovák iskola igazgatója. Az intézményben a következő hónapokban felújítást kezdenek el, ezért a tanításon túl még több feladat vár a pedagógusokra. A nemzetiségi iskolában is 181 tanítási napon találkoznak majd a gyerekek.
Olvass tovább »Pálháza is csatlakozott a Jerikó zarándoklathoz
Magyarország lelki és erkölcsi megújulásáért. Istennel és egymással való kiengesztelődésért gyalogolnak a határ menti gyalogos engesztelő zarándoklat résztvevői. A civil kezdeményezés szervezője Kiss Zoltán és felesége Kissné Rózsa Mária. A zarándokok Esztergomból indultak két csoportban keleti és nyugati irányba. Útjuk 40 napig tart és mintegy 120 határ menti települést érint, …
Olvass tovább »Tanévnyitó a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában
35 kisgyermek először lépett be a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola kapuján, mint első osztályos kisgyermek. Kissné Murányi Andrea igazgató elmondta, hogy ebben az évben nagy feladat elé néznek a pedagógusok és a gyerekek, mert októbertől költözniük kell. Megkezdődik ugyanis az iskola felújítását célzó beruházás, amely várhatóan jövő év …
Olvass tovább »A krumpli és a közösség ünnepe Sajószögeden
Sajószögeden a burgonya több, mint élelmiszer, részévé vált a hagyományápolásnak, a közösségmegtartásnak és teremtésnek – utalt az összefüggésekre a 10. Krumpli Fesztivál szombat délelőtti megnyitóján dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő. Szombat ide, szombat oda már reggel sokan szorgoskodtak a sátrak alatt. Időben el kellett kezdeni a …
Olvass tovább »Kampánynyitó nagygyűlést tartott a Fidesz-KDNP Sátoraljaújhelyen
Ahhoz, hogy Sátoraljaújhelyen folytatódhasson az elmúlt években tapasztalt fejlődés, az kell, hogy a lakosság a jelenlegi polgármestert, és a Fidesz-KDNP képviselőcsoportját támogassa – hangzott el a párt helyi szervezetének kampánynyitó nagygyűlésén. Bayer Zsolt újságíró, publicista, a Fidesz egyik alapító tagja úgy fogalmazott, az őszi önkormányzati választásnak igen nagy a jelentősége, …
Olvass tovább »Összegyűjtötték a szükséges ajánlásokat a sárospataki fideszes képviselőjelöltek
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség és Kereszténydemokrata Néppárt közös jelölésében induló önkormányzati képviselőjelöltek összegyűjtötték az október 12-ei választáson való induláshoz szükséges támogatói aláírásokat. Aros János polgármesterjelölt pedig bejelentette, tovább folytatják ezen aláírások gyűjtését, hogy ennek köszönhetően minél több választópolgárhoz eljussanak személyesen is. Sárospatakon valamivel több, mint 10000 választásra jogosult állampolgár …
Olvass tovább »