A Helyi Választási Irodánál augusztus 21-től jelezhetik ajánlóív igényüket azok, akik október 12-én polgármester, egyéni képviselő, vagy nemzetiségi képviselő jelöltként szeretnének indulni, az ajánlóívek átvételére pedig augusztus 25-től nyílik lehetőség. Szintén igényelhetnek már mozgóurnát a helyi választási irodánál az őszi helyhatósági választásra a mozgásukban korlátozott választópolgárok. A Magyarországon lakcímmel rendelkező …
Olvass tovább »Ady téri fejlesztések Sárospatakon
Főként önkormányzati forrásokból számos komfortnövelő fejlesztést tudnak végrehajtani Sárospatakon belvárosában, az Ady téren. Hajdu Imre önkormányzati képviselő hírműsorunknak azt mondta, közösségi tereket hoznak létre, enyhítenek a parkolási gondokon és egy akadálymentesített bejárót is kialakítanak.
Olvass tovább »Informatikai fejlesztés az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskolában
Az Egri Főegyházmegye Támogatásával újította fel a számítógép parkját az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola. Az intézményben már az új gépek várják a diákokat szeptemberben. Az új eszközök szerepet kapnak majd az iskola kísérleti programjában is, amelyben a sakkoktatást minta logikus gondolkodás fejlesztésére alkalmas pedagógiai módszert alkalmazzák majd.
Olvass tovább »Szent István-napi megemlékezés Sárospatakon
Szabad, büszke és erős Magyarországon élhetünk, köszönhetően államalapító Szent István királyunk bölcs hagyatékának – mondta Sárospatak város önkormányzatának ünnepi rendezvényen Trócsányi László. Az igazságügy miniszter hangsúlyozta, a több mint ezeréves történelem bebizonyította, hogy kormányozni csak a törvények mentén lehet, a magyarok érdekeit szem előtt tartva. Az ünnepi köszöntőt kenyéráldás, majd …
Olvass tovább »Szent István-napi megemlékezés Sátoraljaújhelyen
Sátoraljaújhelyen ebben az esztendőben is sokan voltak kíváncsiak az augusztus 20-ai ünnepségekre. A Szent István napi megemlékezés ünnepi szónoka ebben az esztendőben a város polgármestere Szamosvölgyi Péter volt, aki államalapító királyunk összetett és előremutatók munkájáról beszélt. Ezen a napon ért véget a nemzetközi néptánc fesztivál és a zempléni néptánc találkozó …
Olvass tovább »Településnap Széphalmon
Augusztus 19-én rendezték meg a már hagyományos településnapot Széphalmon. A rendezvény keretében a történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret, a vendégeket Szabó Lajosné a településrészi önkormányzat vezetője és Szamosvölgyi Péter polgármester köszöntötte. A program során felléptek a Sátoraljaújhelyi Művészeti Csoportok.
Olvass tovább »25 éves a Kereszténydemokrata Néppárt Sátoraljaújhelyi Szervezete
Új székhelyét és az államalapítás évfordulóját együtt ünnepelte a Kereszténydemokrata Néppárt Sátoraljaújhelyi Szervezete. A párt tagjai és támogatói a cserkészotthonnak is helyet adó épületben alakítottak ki irodát. Az avató ünnepségen részt vett a szervezet megyei elnöke is. Dr. Sója Szabolcs a közelgő önkormányzati választások kapcsán megerősítette azt, hogy FIDESZ és …
Olvass tovább »Bodrog-parti Sportparti Sárospatakon
Több százan töltötték vízparton és a vízen is augusztus 20-a ünnepét. A Bodrog-folyó partján lehetett csocsózni, lábteniszezni és strandröplabdázni és a vízen pedig a sárkányhajókban lehetett gyakorolni. A Bodrog parti strandparti a szórakozásról szólt, de azért az eredményeket figyelembe véve egy kis verseny is kialakult a résztvevők között.
Olvass tovább »Megérthető zene Sárospatakon
A Zempléni Fesztivál programjai között közel 4 éve találhatja meg a közönség a Megérthető zene című családi programot. A Budafoki Dohnányi Zenekar 20 éve hívta életre ezt az ismertető műsort, melynek legfontosabb célja, hogy a komolyzenét még befogadhatóbbá tegye a zeneszerető közönség számára. Zempléni Fesztivál művészeti vezetője Hollerung Gábor ezúttal …
Olvass tovább »Újhelyi Körkép – 2014. július
Itt töltheti le az Újhelyi Körkép 2014. júliusi számát (PDF).
Olvass tovább »