9 helyen volt egyszerre vízkorlátozás hétfőn a Zempléni Vízmű Kft. szolgáltatási területén. A kilenc meghibásodást egyszerre nehezen tudta kezelni a cég, de a legnagyobbakat, a Sárospatakon érintő Károlyfalván lévő csőtörést és a sátoraljaújhelyi belvárosi hibát néhány óra után kijavították. A gyors beavatkozásra szükség is volt, mert így is több mint …
Olvass tovább »A Magyar Televízió reggeli műsorában mutatkozott be Sárospatak
A közszolgálati Magyar Televízió reggeli műsorában mutatkozott be Sárospatak valamint Tokaj-Hegyalja. Csatlósné Komáromi Katalin a sárospataki Művelődés Háza igazgatója és Tokaj-hegyaljai Világörökség Gondnokság képviseletében Dr. Szakál Zoltán gondnokságvezető a borkultúra mellett beszélt a térség épített és természeti értékeiről, az itt fellelhető látnivalókról. A népszerű műsor legfontosabb célja az volt, hogy …
Olvass tovább »Vigyázzunk értékeinkre a strandon is!
A Sárospataki Rendőrkapitányság sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a nyári időszak veszélyeire, közte is az értékek őrzésére. Mint az elhangzott, sok esetben az állampolgárok nem körültekintőek és értéktárgyaikat, okmányaikat olyan helyen hagyják, amely célpontja az alkalmi tolvajoknak.
Olvass tovább »XVI. Kárpát-medencei kézműves és hagyományápoló tábor Tuzséron
A magyar népi kultúra sokszínűségével ismerkedhettek meg, a régi mesterségek alapjait sajátíthatták el azok a külhoni gyerekek, akik részt vettek a hagyományos Kárpát-medencei kézműves és hagyományápoló táborozáson, Tuzséron. A találkozó minden éven jó alkalom arra, hogy a fiatalok megismerjék az egyes tájegységek kultúráját, dalait, népművészetét, és új barátságokat is kössenek.
Olvass tovább »Palicz István a 7-es számú választókerület fideszes jelöltje Sátoraljaújhelyen
Sátoraljaújhely hetes számú választókerületében Palicz Istvánt jelenlegi képviselőt indítja a helyi Fidesz, az őszi helyhatósági választásokon. A Palicz István a gazdasági, városfejlesztési és vagyongazdálkodási bizottság elnöke. Saját körzetében az út és járdafelújításokat tartja a legnagyobb előrelépésnek, további tervei között szerepel a lakótelepek közbiztonságának fejlesztése.
Olvass tovább »XI. Zempléni Nyári Tárlat – Szerencs
Négy város Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj és Szerencs összefogásával idén is megrendezik a Zempléni Nyári Tárlatot. A július 11-e és augusztus 16-a között látogatható kiállításnak ez utóbbi település ad otthont. A megnyitó ünnepség keretében átadták azokat – a szervező városok által felajánlott – díjakat is, amelyeknek odaítélésében szakmai zsűri működött közre. …
Olvass tovább »Nosztalgia kávédélután Sárospatakon
Nosztalgia kávédélutánra és egy kis csokoládé kóstolóra várták a családokat Sárospatakon. A Művelődés Háza és Könyvtára által új kezdeményezésként elindított programot minden várakozást felülmúló érdeklődést kísért. A családokat emellett fotószínház is várta, amely még különlegesebb hangulatot adott a rendezvénynek. A vendégek pedig nemcsak egy új élménnyel, hanem Kádár Ferkó fotószínházának …
Olvass tovább »Szegfűgomba lett az év gombája
A gombát szeretők minden esztendőben internetes szavazással megválasztják az év gombáját. 2013-ban a csoportos csiperke nyerte el ezt a címet, idén pedig a mezei szegfűgombára figyel az erdők, mezők ajándékát kedvelők egyre bővülők csapata. A más néven harmatgombaként is emlegetett gombafaj, kevésbé látványos fajta, ám íze miatt sokan kedvelik.
Olvass tovább »Vízifoci bajnokság Sárospatakon
Az egész világ foci lázban égett a hétvégén. Ennek szellemében Sárospatak is izgalmas játékra várta a vállalkozó szellemű csapatokat. A Makovecz téren felállított műanyag pályán vízifociban mérhették össze magukat a férfi és az egyetlen női csapat. Az igen csak csúszós pályán most inkább tényleg a játék volt a lényeg, hiszen …
Olvass tovább »III. Karos-Tobolyka Lovasíjász Kupa – Pozsonyi csata emléknap
Honfoglalás-kori hagyományőrző napot szervezetek Karosban. A III. Karos-Tobolyka Lovasíjász Kupán az 1107 éve történt Pozsonyi csatát elevenítették fel. Az első honvédő csata emlékére szervezett eseményen az ősmagyarság kultúrkörébe is bepillantást nyertek az érdeklődök. A múltidézést korabeli italok és ételek készítésével is segítették a karosi látogatóközpont munkatársai.
Olvass tovább »