Index / zemplentv (oldal 1092)

zemplentv

Komlóskai Tisztás

Gombatúrára, gyógynövények megismerésére, helyi alapanyagokból készült ételek megkóstolására, és igényes zenei élményekre hívták a vendégeket Komlóskán. A Komlóskai Tisztás című programot a helyi Ruszin Parkban szervezte meg az önkormányzat. A falumegújító kezdeményezéséről is híres településen ennek a rendezvénynek a bevételét is a helyi óvoda és bölcsőde felújításra fordítják.

Olvass tovább »

Diplomaátadó és évzáró közgyűlés Sárospataki Református Teológián

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia a hétvégén rendezte meg évzáró istentiszteletét és akadémiai közgyűlését. A református templomban megtartott esemény keretében a rektori évzáró beszédet követően átadták a lelkészi okleveleket, majd katekéta-lelkipásztori munkatárs illetve a református közösségszervező szakos hallgatók is átvehették okleveleiket. Emellett idén is átadták a hallgatói elismeréseket is.

Olvass tovább »

Lukács Tamás a 3-es számú választókerület fideszes jelöltje Sátoraljaújhelyen

Az árvízvédelmi beruházást, és a hamarosan elkezdődő katolikus szakközépiskola felújítását tartja legnagyobb eredménynek saját körzetében Lukács Tamás képviselő, akit a Fidesz helyi csoportja képviselőjelöltnek indít a következő választáson is Sátoraljaújhelyen. A hármas körzet jelöltje a pénzügyi és gazdasági bizottság elnökeként jól ismeri a város gazdasági helyzetét is, ami előny a …

Olvass tovább »

100 órás pontyfogó verseny a Csepel-tavon

100 órás pontyfogó versenyt tartanak a Csepel-tavon. A verseny mára az egyik legnagyobbá nőtte ki magát a térségben, köszönhetően a tó jó adottságainak. Az idén hét csapat részvételével zajlik a vasárnap délutánig tartó verseny, a díjazás összesen háromszázezer forint.

Olvass tovább »

Református gyermektábor Sárospatakon

Gyermektábort szervezett a Sárospataki Református Egyházközség. Ennek keretében – egy héten át – a szervezők egész napos elfoglaltságot biztosítanak a gyerekeknek. A hagyományos szabadtéri játékok mellett olyan programok is várták a fiatalokat, amelyek a hitélet erősítését hivatottak elősegíteni – természetesen játékos formában. Az egyházközség a hasznos időtöltés mellett a családoknak …

Olvass tovább »

Megtisztították a Zsólyomkai sziklafalat

A Zsólyomkai pincesor környezetének kitisztítását vállalta el a Magyarok Világszövetsége Zemplén Tagozata. Az önkéntes civilek a sziklafal mentén elburjánzott gaztól és szeméttől szabadította meg az útmentét. A világszövetség helyi tagjai nem csak itt vállalnak önkéntes munkát, a korábbi években több alkalommal takarítottak Magyar Kálvária felé vezető ösvényen is.

Olvass tovább »

Nyári tánctábor a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézményben

Zempléni, hegyaljai és szabolcsi fiatalok is részt vesznek a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett tánctáboron. 32-en jelentkeztek az egyhetes programra, melynek során új táncot tanulnak meg, az iskola által oktatott tanszakok mindegyike bemutatót tart és természetesen szabadidős programokat is kínálnak. Idén először Hercegkúton valósult meg a tábor, így nem …

Olvass tovább »

Újra várja a gyerekeket a népi játszópark Sátoraljaújhelyen

Idén nyáron is várja a gyerekeket a Kossuth Lajos Művelődési Központ Népi Játszótere. A Mozi közben olyan játékkal szórakozhatnak a gyerekek a nyári hónapokban, melyek egy átlagos városi játszótéren nem találhatóak meg. A népi játékokat a művelődési központ munkatársai kutatták fel, majd az eredetieket lemásolva el is készítették azokat.

Olvass tovább »

Semmelweis-nap Sátoraljaújhelyen

Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte Sátoraljaújhely önkormányzata az egészségügyi és a szociális szférában dolgozókat. A Városházán tartott ünnepségen Szamosvölgyi Péter polgármester és Dr. Tóth Ildikó az Erzsébet Kórház megbízott főigazgatója beszélt. Az ünnepségen átadták a Dr. Illés László Közegészségügyi Díjat és a Zempléni Betegekért kitüntetéseket.

Olvass tovább »