Index / zemplentv (oldal 1101)

zemplentv

Hangcsobbanás a Végardó Fürdőben

A hazai zenei előadók közönség kedvencei léptek színpadra a hétvégén a sárospataki termálfürdőben. Szezon nyitót tartottak a Végardó Fürdőben, Hangcsobbanás néven. A rendezvényen helyi mazsorett csoport is fellépett, volt zumba és aerobik, de a vendégek megelégedésére szlovák zenekar is színesítette a programot. A nyár során még két alkalommal tartanak majd …

Olvass tovább »

206 kilométer gyalog a Kazinczy 200-on

206 kilométer távolság, és 7300 méter szintkülönbség. Számokkal így lehet leírni a Kazinczy 200-at, Magyarország leghosszabb, és egyik legextrémebb teljesítménytúráját, terepfutó versenyét. A hazánk egyik legszebb táján három napon át tartó megmérettetést hatodik alkalommal rendezték meg. A versenyzők stílusosan a Széphalmi Kazinczy kertből, a nyelvújító egykori háza helyén álló emlékcsarnok …

Olvass tovább »

Ballagás a sárospataki Kisrefiben

A legnagyobb változások a most ballagó osztállyal történtek az évek során, mégis egységesek maradtak és jó tanulmányi eredménnyel zárták az általános iskolai éveket – mondta a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájából ballagókról a tagintézmény vezetője. Timáriné Király Sarolta hozzátette, 21 végzős fiatal közül sokan a Gimnáziumban folytatják tanulmányaikat, így részesei …

Olvass tovább »

Bemutatták a Tokaji Borvidék világörökségi kezelési tervét

Elkészült a Tokaj-hegyaljai világörökség kezelési terv első változata, s ebből kiderül, semmilyen újfajta szabályozástól nem kell tartani a világörökségi területen. A borvidék jövője szempontjából meghatározó dokumentumot Szerencsen mutatták be először a nyilvánosságnak. A tanácskozáson részt vettek borászatok, önkormányzatok, bányavállalatok, civil szervezetek, hatóságok képviselői is, s ezzel megkezdődött egy széleskörű társadalmi …

Olvass tovább »

Pósa Lajosra emlékeztek Sárospatakon

A régi patak diákra, Pósa Lajos költőre emlékeztek a Zrínyi Ilona Könyvtár szervezésében az Újbástya Rendezvénycentrumban. A magyar gyermekirodalom nagyja 1866-tól tanult Sárospatakon. Halálnak 100. évfordulóján legismertebb verses és daloskönyveit is bemutatták a nagyközönségnek. A régi könyveket több hazai kiadó is újra megjelenteti, amellyel színesedik a sokszor sablonossá váló gyermekirodalom.

Olvass tovább »

Családi nap és műfüves focipálya avató a Kisrefiben

A tavalyi év végére készült el a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájának műfüves pályája, melynek megépítéséhez az ötlet már 2008-ban megfogalmazódott, amikor a Refiben a gimnáziumi testnevelő tanárok megalapították a Református Diáksport Egyesületet. Célul tűzték ki, hogy az iskola tanulóinak sportolási lehetőségeit és körülményeit javítani szeretnék. Ezt a célt, a …

Olvass tovább »

Megyei első osztályban Sárospatak labdarúgócsapata

A labdarúgó világbajnokság most kezdődött, míg a 2013-2014-es szezon nemrég fejeződött be a Sárospataki Torna Club labdarúgócsapatának. A fiúk boldogok lehetnek, hiszen az elmúlt évi visszasorolás után bizonyították, hogy helyük van az első osztályban. Csütörtök este közönségtalálkozót tartottak, ahol közösen nézték a vb nyitómérkőzését a Makovecz téren.

Olvass tovább »

Jó ütemben halad a mászófal építése Sátoraljaújhelyen

800 négyzetméteren mászhatnak falat azok az extrém sportot kedvelők, akik a sátoraljaújhelyi mászófal központba látogatnak. Az speciális létesítmény kivitelezése jó ütemben halad. A Svájci Hozzájárulási Alap által nyújtott támogatásból épülő új épületben 60 férőhelyes szálláslehetőség is lesz. Ennek egy része úgynevezett „bivak” szállás lesz, olcsóbban, fedett helyen, de a szabad …

Olvass tovább »