Index / zemplentv (oldal 1279)

zemplentv

X. Jubileumi Országos Patika Nap

Idén 10. alkalommal rendezték meg az Országos Patikanapot, melyhez egy sárospataki Gyógyszertár is csatlakozott. A fő hangsúlyt a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőkre és a dohányzásról leszokókra fektették, de lehetőség volt többek között vérnyomásmérésre, vércukorszint mérésre is.

Olvass tovább »

Nyílt nap a pálházai perlitbányában

Nyílt napot rendezett Magyarország egyetlen perlitbányáját működtető magyar tulajdonú cége a Perlit-92 Kft. Ezzel a két napos rendezvénnyel csatlakoztak az EU Mineral’s Day elnevezésű kezdeményezéshez. Ennek a célja pedig nem más, mint hogy a természettel, bányászattal foglalkozó cégek bemutatkozzanak a lakosságnak.

Olvass tovább »

Komlóskán adott koncertet Halász Judit és zenekara

Különleges helyszínen, a komlóskai görög katolikus templomban adott élő koncertet Halász Judit és zenekara. Négy évtizeddel ezelőtt az ismert színésznő új műfajt teremtett Magyarországon azzal, hogy ismert költők versét énekelte gyerekeknek. Azóta szóltak mára a dalai a nagymamákról, a testvérszeretetről és legutóbbi lemezét az apa-gyermek kapcsolatnak szentelte. Komlóskán ebből a …

Olvass tovább »

Megemlékezést tartottak a trianoni békeszerződés 93. évfordulóján Sátoraljaújhelyen

A trianoni békediktátum 93. évfordulójára emlékezett Sátoraljaújhely Önkormányzata és a Magyarok Világszövetsége Zemplén tagozata. Az emlékünnepségen Dr. Szilágyi Zsolt a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének tanár segédje beszédében ismertette azokat az okokat és eseményeket melyek elvezettek Magyarország feldarabolásáig, a történelmi egyházak képviselői pedig imát mondtak a magyar nemzet jövőjéért.

Olvass tovább »

Nemzeti összetartozás napja Sárospatakon

Ünnepi műsorral emlékeztek a nemzeti összetartozás napjára Sárospatakon A Művelődés Háza pódiumtermében. A trianoni békeszerződés nemzeti tragédia a magyarság történelmében, hazánk mintegy két harmadát veszítette el 1920-ban. Sárospatakon verses, zenés műsorral és ünnepi szónoklatokkal idézték meg a kilencven három évvel ezelőtt bekövetkezett történelmi veszteségeket.

Olvass tovább »

Vízelvezető rácsot loptak el Sátoraljaújhelyen

A csapadékvíz-elvezető aknák fedlapja után, most egy komplett rácsrendszert loptak el Sátoraljaújhelyen a fémtolvajok. Ezzel nem csak a közvagyont rongálták meg és tulajdonították el, de balesetveszélyt is okoztak. A város polgármestere a lakosság segítségét is kérte, felhívva a figyelmet: amennyiben bárki hasonló esetet tapasztal, azonnal jelezzék azt a polgármesteri hivatalban …

Olvass tovább »

Rendhagyó történelemóra a nemzeti összetartozás napján

A magyar kormány 2010–ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét. 93 éve ugyanis ezen a napon írták alá Versailles-ban az első világháborút lezáró békedekrétumot. A szerződés elszakította Magyarország területének kétharmadát, és 3,2 millió magyar került a határokon kívülre. A Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület és II. Rákóczi Ferenc …

Olvass tovább »

Fél milliárdos turisztikai fejlesztést hajt végre a sárospataki Rákóczi Múzeum

500 milliós turisztikai attrakció fejlesztés valósulhat meg Zemplénben. A sárospataki Rákóczi Múzeum nyertes pályázata jóvoltából interaktív kiállítótérré alakítják a külső vár területén lévő ágyúöntő műhelyt és Sárazsadányban is kiépül majd egy néprajzi élményközpont. A fejlesztések mindkét település és egész Zemplén számára komoly lehetőségeket kínálnak a turizmus élénkítése terén.

Olvass tovább »

Új istálló épül a sárospataki Geo-Milk Kft.-nél

Új istálló építésébe kezdett a sárospataki Geo-Milk Kft. A létesítmény megvalósításában egy pályázat segíti a társaságot. A munkálatokat áprilisban kezdték, és még az idén át szeretnék adni. A 332 millió forintos beruházás célja, hogy az állatoknak egy korszerűbb, uniós normáknak is megfelelő kiszolgáló épületet hozzanak létre.

Olvass tovább »

6,5 milliárd forint összértékű sertéstelep korszerűsítés valósulhat meg

Magyarország legnagyobb, 6,5 milliárd forint összértékű sertéstelep korszerűsítés beruházása valósulhat meg a Zemplénben is földterületekkel rendelkező Szuro-Trade cégcsoportnál. Négy sertéstelepen Ebesen, Püspökladányban, Aldebrőn és Hevesen történne a beruházás. Itt 40 ezer sertést hizlalnak évente. A fejlesztés versenyképessé teszi ezeken a telepeken a sertéstenyésztést Európában. A cégcsoport 2,6 milliárd forintot nyert …

Olvass tovább »