Csaknem 600 millió forint összegű beruházást indított el a sátoraljaújhelyi Certa Kft. Ez a vállalati géppark fejlesztés 50%-ban állami támogatással az Új Széchenyi Terv segítségével valósul meg. Pár nappal ezelőtt egy korszerű, nyomásos öntőgépet szállítottak le a vállalathoz. A berendezéssel speciális termékeket is tudnak majd készíteni, így szélesebb megrendelői kör …
Olvass tovább »Molnár Jánosnét köszöntötték 90. születésnapján Sárospatakon
Hagyomány Sárospatakon, hogy a család és a rokonok mellett, a város polgármestere is köszönti születésnapjukon a város legidősebb lakóit. Ezúttal Molnár Jánosnét, Marika nénit kereste fel otthonában Aros János, hogy jókívánságait átadhassa. Az idős hölgy meghatódva fogadta a virágcsokrot és a szép szavakat.
Olvass tovább »A költségvetésről tartottak informális testületi ülést Sárospatakon
Jövő héten tárgyalja majd idei költségvetését a Sárospataki képviselő-testület. A polgármester kezdeményezésére az önkormányzat előzetes informális ülést tartott, amelyen a már ismert számokról egyeztettek a képviselők. Aros János polgármester elmondta, a kormány év végi támogatásának köszönhetően idén először nem lesz forráshiányos a város költségvetése.
Olvass tovább »Az elmúlt évet értékelte a Hegyközi Területfejlesztési Szövetség
Eredményes évet zárt a Hegyközi Területfejlesztési Szövetség – hangzott el a szervezet közgyűlésén. Lesovics Miklós elnök nagyobb összefogást kért a településektől az ujjá alakított önkormányzati és járási rendszerben. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselője, az önkormányzatokat érintő változásokról tájékoztatta a polgármestereket. Felhívta a figyelmet a rövidesen megjelenő európai uniós pályázatokra, melyben az …
Olvass tovább »18 bűncselekményt ismert be az elfogott férfi
18 rendbeli bűncselekményt ismert be kihallgatása során az a férfi, akit a sátoraljaújhelyi rendőrök fogtak el. Garázsokat, pincéket, tárolókat tört fel s azokból a pénzszerzés reményében borokat, műszaki cikkeket lopott. Nemcsak őt sikerült elkapni, a rendőrök kezére került a második elkövetője is annak a betöréssorozatnak, amelynek során a tettesek három …
Olvass tovább »Petraskó Tamás Kisrozvágy polgármestere lett a Magyar Kultúra Lovagja
A Magyar Kultúra Lovagja címet kapta Petraskó Tamás. A kisrozvágyi polgármester a magyar kulturális örökség ápolásáért kapta az elismerést. Huszonöt éves hagyományőrző, anyanyelvet és nemzettudatot ápoló munkája az egész országban ismert. A kitüntetéssel járó láncot, oklevelet és ezüst kitűzőt Budapesten vette át.
Olvass tovább »A városok között Sárospatak a legösszetartóbb
A városok versenyét hirdette meg közösségi oldalán egy hazai bulvárlap. Arra voltak kíváncsiak, melyik a legösszetartóbb magyar település. Az 1040 résztvevő közül az ország legkisebb falva, Iborfia lett a győztes, míg a városok között Sárospatak végzett az élen.
Olvass tovább »Hattyú gyűrűzési kísérlet Sárospatakon
Különleges színfoltjai a sárospataki közösségi életnek a Bodrogon telente összegyűlő hattyúk. A vándormadarak ezen a télen is a Rákóczi-várral szemben telelnek. A helyiek és a turisták is rendszeresen etetik őket. Az Országos Madártani Egyesület szakemberei megpróbálták meggyűrűzni a madarakat, ezúttal egyet sem sikerült.
Olvass tovább »Szabad vállalkozási zóna lett a sárospataki járás
Szabad vállalkozási övezetté vált Sárospatak. A kormány az ország 47 korábbi kistérségi területén úgynevezett szabad vállalkozási zónát jelölt ki. Aros János polgármester üdvözölte a hírt: úgy véli, a foglalkoztatás után járó kedvezmény sokat segíthet a foglalkoztatás helyzetén, és nem csak a társaságok, hanem a dolgozók is jól járnak majd.
Olvass tovább »Szabad vállalkozási övezet lesz hamarosan a sátoraljaújhelyi járás is
A sátoraljaújhelyi járás – egyedül a térségből – nem került be a szabad vállalkozási övezetek közé. A város az elmúlt években nyújtott teljesítménye és fejlődése miatt nem tartozik a leghátrányosabb helyzetűek közé. Az azonban, hogy az egész járás kimaradt a szabad vállalkozási övezetek közül, miközben minden szomszédos kistérség részesül a …
Olvass tovább »