Különleges, interaktív kiállítással mozgatja meg diákjait a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma. Borsi Antal, nyugdíjas magyar- és rajztanár éveken át készített portrérajzokat tanítványairól. A mostani refisek feladata a képeken szereplő diákok felkutatása. Az osztályok között egész évben verseny zajlik, ennek egyik állomása a tárlat. Aki a legtöbb öregdiákot találja meg, az …
Olvass tovább »Együtt kérik a 37-es rendbetételét a Sárospatak környéki települések
Naponta érkeznek a 37-es főút rossz állapotával kapcsolatos lakossági panaszok a sárospataki városházára. A polgármester tájékoztatása szerint a lehetőségekhez mérten igyekeznek segíteni az embereknek bár a főút nem az önkormányzat kezelésében van. Aros János elmondta, a környező települések polgármestereivel együtt Mengyi Roland, miniszteri biztos közbenjárását kérik majd a 37-es helyreállítása …
Olvass tovább »Hétvégétől ismét várják a korcsolyázni vágyókat a Zemplén Kalandparkba
Műszaki hiba miatt nem tudja fogadni a vendégeket a Zemplén Kalandpark műkorcsolyapályája. A hétvégétől azonban már újra használható lesz a létesítmény. A korcsolyapályán azért szünetel néhány napig a vendégek fogadása, mert meghibásodott a jég karbantartására szolgáló gép. A szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán, és hamarosan a megszokott rendben fogadja …
Olvass tovább »Adótörvény változások 2013 címmel szervezett előadást a Zempléni RVA
Adótörvény változások 2013 címmel szervezett előadást és konzultációt a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. A Program célja volt, hogy ismertesse a 2013-as évtől életbe lépő változásokat, másrészt, a résztvevőket tájékoztatták a megváltozott szabályokról, hogy felkészülhessenek azok alkalmazására.
Olvass tovább »Kulturális naptár készül Sárospatakon
Kulturális naptár készül Sárospatakon az önkormányzat, a közművelődési és oktatási intézmények, valamint a civil szervezetek közreműködésével. A kiadvány célja, hogy széles körben tájékoztassa a patakiakat, és így a rendezvényeket többen látogassák. A Tourinform iroda pedig egy új országos adatbázist épít ki, amelyen szintén lehet majd tájékozódni a sárospataki rendezvényekről.
Olvass tovább »90 éves Koscsó Pált köszöntötték Vámosújfalun
A 90 éves Koscsó Pált köszöntötték születésnapján Vámosújfalun. Pali bácsit fia és unokái lepték meg egy kis ünnepséggel. A faluházban a Felházi József polgármester üdvözölte az idős férfit, és adta át a miniszterelnök emléklapját. A település legidősebb embere szerint a legfontosabb, hogy hűen és lelkiismeretesen éljünk.
Olvass tovább »A 90 éves vitéz Kristóf Lajost köszöntötték Sárospatakon
Mára már hagyománnyá vált, hogy a szépkorú sárospatakiakat a város önkormányzatának képviseletében felköszöntik születésnapjukon. Legutóbb Kristóf Lajos töltötte be 90. életévét, aminek alkalmából Sikora Attila alpolgármester adta át neki a kormányfő által aláírt emléklapot. Lajos bácsi a második világháborúban való részvételéért kitüntetések mellett vitézi rangot is kiérdemelt, amelyről nagyon büszkén …
Olvass tovább »Befejeződött a mikro-térségi integrált szolgáltató központ kialakítása Tolcsván
Lezárult a mikro-térségi integrált szolgáltató központ kialakítása Tolcsván. Európai uniós támogatásból valósult meg a több szakfeladatnak is helyet adó épület kivitelezése. A projektzárón elhangzott, nem csak a helyiek, hanem a környező települések lakosainak is közösségi teret biztosítanak majd a mikro-térségiben.
Olvass tovább »Nem kérnek állami segítséget a bezárt Zemplén Hús Kft. tulajdonosai
Nem kérnek állami segítséget a bezárt Zemplén Hús Kft. tulajdonosai – derült ki pénteken a Vidékfejlesztési Minisztériumban megtartott egyeztetésen, amelyen részt vett Szamosvölgyi Péter polgármester és Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő is. A Kft. képviselője szerint a tulajdonosok stratégiai döntést hoztak arról, hogy kivonulnak a húsfeldolgozásból, mint üzletágból. Emiatt nem kérnek …
Olvass tovább »Véget ért az ökumenikus imahét Sárospatakon
Idén is csatlakoztak az ökumenikus imahét eseményeihez a sárospataki történelmi egyházak. A keresztények egységéért keresték fel egymás templomait a hívők. Az imahét egyik legfontosabb helyi célja az aktív közösségek újjáépítése volt.
Olvass tovább »