Index / zemplentv (oldal 1348)

zemplentv

Több változást is hoz az óvodákban az új köznevelési törvény

Több változást is hoz az óvodákban – így a gyerekek és a szülők életében – az új köznevelési törvény. Módosulnak például az iskolakezdésre vonatkozó szabályok, jövőre pedig már 3 éves kortól kötelező lesz óvodába járatni a gyermeket. A sárospataki Carolina Óvoda és bölcsődében a nevelők és a pedagógiai szakszolgálat munkatársai …

Olvass tovább »

Előadás a végzős refiseknek

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karát mutatta be a Sárospataki Református Kollégium Gimnázium diákjainak Dr. Farkas Etelka. A kari dékánhelyettes, maga is egykori pataki diák, arról beszélt a tanulóknak, hogy TTK-ra bekerülőknek nagyon felkészültnek kell lenniük, bemutatta a kar működését, és arra buzdította a diákokat, hogy a hiányterületekre jelentkezzenek. …

Olvass tovább »

Szakmaközi megbeszélést tartott az Egyesített Szociális Intézmény

Gyámügyesek, pedagógusok, orvosok, védőnők és a rendőrség képviselői – a gyermekvédelemben érintettek számára tartott szakmaközi megbeszélést az Egyesített Szociális Intézmény. A gyermekjóléti törvény ugyanis előírja, hogy a jelzőrendszer tagjai rendszeresen összeüljenek és megvitassák az aktuális kérdéseket, problémákat, feladatokat. Tárgyalták a gyámügyi rendszer átszervezését, Január 1-től ugyanis a Járási hivatalok külön …

Olvass tovább »

A civil szervezetek és vállalkozások vezetőivel találkozott Sátoraljaújhely polgármestere

A civil szervezetek képviselőivel és a helyi vállalkozások vezetőivel találkozott Sátoraljaújhely polgármestere. A szokásos év elejei találkozón Szamosvölgyi Péter azokról az elmúlt évben bekövetkezett változásokról, fejlesztésekről illetve az idei tervekről beszélt. Kiemelte, hogy mind a civil szervezetek mind a vállalkozások munkájára az elmúlt évekhez hasonlóan számít idén is.

Olvass tovább »

Városi diákönkormányzat alakult Sárospatakon

Sárospatak egész diákságát szeretné összefogni a Városi Diákönkormányzat. Az általános és középiskolás tanulók, teológusok a települési önkormányzat képviselőivel egyeztettek céljaikról és a lehetőségekről. A fiatalok úgy látják, a városi DÖK jó eszköze lehet annak, hogy a pataki diákélet ismét olyan szervezett, színes és élénk legyen mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Olvass tovább »

Természettudományi laboratórium épülhet Sárospataki Református Kollégiumban

A térség legkorszerűbb természettudományi laboratóriuma épülhet ki a Sárospataki Református Kollégiumban a Társadalmi Megújulás Operatív Program segítségével. A modern eszközökkel, és új módszertan alkalmazásával jelentősen emelkedhet az oktatás színvonala, és új lehetőségek nyílnának meg a kísérletezni vágyó diákok és tanárok előtt. A projekt előkészítését már megkezdte a kollégium, a laboratórium …

Olvass tovább »

Óvodai úszásoktatás a Végardó fürdőben

A gyerekek úszás oktatását már óvodás korban el lehet kezdeni, a sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde számára pedig nagy előnyt jelent a Végardó Fürdő adta lehetőség. A szülők támogatásával a nagycsoportosokat ezért hetente elviszik az uszodába, ahol a játékos foglalkozás alatt hozzászoknak a vízhez, és a bátrabbak úszni is megtanulnak.

Olvass tovább »