300 óvodás kaphat majd mindennap egy-egy pohár tejet a sárospataki óvodatej programnak köszönhetően – többek között erről döntött rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A közoktatás átszervezésével az iskolák állami fenntartásba kerültek, így az eddigi önkormányzati iskolatej program is megszűnik. A 3-6 éves korosztály mindennapi tejellátására a város 800 ezer forintot biztosít. …
Olvass tovább »Tisztújításról tárgyalt a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület
Tisztújításról tárgyalt a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület. A korábbi elnök, Szabó Rita ugyanis a tokaji járási hivatalvezetővé történt kinevezését követően lemondott a tisztségről. Az elnökség az ülésen úgy határozott, február végéig elvégzi a tisztújítást.
Olvass tovább »Don-kanyarban elesett katonákra emlékeztek
A Don-kanyarban 70 évvel ezelőtt elesett hősökre emlékeztek Sátoraljaújhelyen. A megemlékezést évtizedek óta a Városvédő és Szépítő Egyesület szervezi meg ezt a köztemető előtt álló hősi emlékműnél. Az idei ünnepségen a díszőrséget a Magyar Királyi Honvéd 10. Határvadász Hagyományőrző Zászlóalja adta, akik korhű ruházattal idézték meg a második világháborús honvédeket.
Olvass tovább »Szózat-mondó verseny
Hagyományos Szózat-mondó versenyét rendezte meg a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola. A verseny győztese idén Kovács Botond, a Jókai iskola tanulója lett, aki a szokásokhoz híven a magyar kultúra napján, Széphalomban a nagyközönség előtt is elszavalja majd Vörösmarty művét.
Olvass tovább »Via Carpatia – Kassa és B.-A.-Z. megye együttműködési csoportosulása
Via Carpatia névvel európai Területi Együttműködési Csoportosulást hozott létre Kassa megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat. Az együttműködés célja, hogy a két régió gazdasági és szociális területen erősödjön, elsősorban a határon átnyúló programok által. Több olyan feladatot is meghatároztak, amelyeket a megyék korábbi társulásaikban már megvalósítottak. De szerepel a megállapodásban …
Olvass tovább »Távhővezeték felújítása a Károlyi lakótelepen
Teljesen felújítják a sátoraljaújhelyi Károlyi lakótelep fűtését biztosító távhővezetékeket. A csőrendszer szigetelése még a 2010-es árvíz során sérült meg. Az önkormányzat a vis maior támogatásból végezteti el a felújítást.
Olvass tovább »Kettő- és ötezer Ft közötti költségcsökkenésre számíthatnak a távhős lakásokban élő sárospatakiak
Országosan 10%-kal csökkenti a kormány a gáz, a villany és a távhő lakossági árát. A sárospataki távhőszolgáltató ügyvezetőjének tájékoztatása szerint a csökkentés nem a teljes havi szolgáltatási díjra vonatkozik. A számlák végső összege ugyanis több részből tevődik össze, amelyek közül nem vonatkozik mindre a rendelet. Sárospatakon havi 2000 és 5000 …
Olvass tovább »A katonai térképészeti és honvédő hagyományok ápolása Zemplénben
A katonai térképészet kialakulása és a honvédő hagyományok ápolása Zemplénben címmel nyílt kiállítás a Sátoraljaújhelyi Városi könyvtárban. A tárlatot a Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség rendezte, Tóth Ágoston születésének 200. évfordulója alkalmából. A magyar hadsereg egykori ezredese ugyanis fontos szerepet töltött be az 1848-as években a korszerű katonai …
Olvass tovább »Diákolimpia: körzeti úszóverseny Sárospatakon
Mint minden januárban, idén is megkezdődött a diákolimpia, szinte minden sportágban. A legelsők közt az úszók küzdhettek körzeti szinten, a megyei elődöntőbe való továbbjutásért. A gyerekek számos úszásnemben versenyeztek, és már most látszik, hogy vannak köztük kiemelkedő tehetségek. Az első helyezést elért tanulók a megyei elődöntőben folytatják az olimpiát.
Olvass tovább »Dákolimpia Sárospatakon
A diákolimpia mindig jelentős esemény a sárospataki iskolások életében. A legtöbb versenyszámban van képviselője a városnak, de a legnépszerűbb sport a labdarúgás. A sárospataki körzeti fiú teremlabdarúgó versenyen a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola csapata lett a legjobb, így a megyei elődöntőn ők mérkőzhettek meg két másik körzet focistáival. A …
Olvass tovább »