Index / zemplentv (oldal 1354)

zemplentv

Megkezdte működését a Záhonyi Járási Hivatal

Megkezdte működését a Záhonyi Járási Hivatal is. A városháza földszintjén várják az ügyfeleket, 11 település körzetéből. Háda Imre polgármester örül a járásközponti címnek, hiszen ennek köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg a város előtt. A záhonyiak számára konkrét előnyökkel jár a változás; több olyan köz- és államigazgatási szolgáltatást lehet majd itt …

Olvass tovább »

Az új jegyző első napjai

A hivatali munkatársakkal ismerkedett, és a folyamatban lévő ügyekről tájékozódott az elmúlt napokban az új sárospataki jegyző. Dr. Vitányi Eszter jelentős változtatásokat tervez a hivatal szervezetében – a járási hivatalok felállásával ugyanis változtak a jegyzőhöz tartozó feladat és hatáskörök is.

Olvass tovább »

Egyre népszerűbb a Zemplén Kalandpark

Rekordbevételt ért el a téli szezon kezdetétől az ünnepek végéig a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark. Ez volt az első olyan téli időszak, amikor bebizonyosodott, hogy a sípályák és a korcsolyapálya a nyári attrakciókhoz hasonló bevételt tudnak produkálni. A korcsolyapálya hamar népszerű lett a környéken, sok vendég érkezik Szlovákiából, sőt, esténként többnyire …

Olvass tovább »

Lélekmelegítő Füzéren

A karácsony közeledtét is közösen ünnepli a falu lakossága Füzéren. A Lélekmelegítő elnevezésű programnak már több évre visszanyúló hagyománya van a községben. Az adventi időszak utolsó napjaiban megrendezett programon a helyi óvodások és iskolások karácsonyi összeállítást mutattak be, a legnagyobb értéket azonban a mát több mint egy évtizede élő hagyomány …

Olvass tovább »

Borturizmust élénkítő beruházásokat indít Hercegkút

Főleg a minőségi borkultúra és a borturizmus élénkítését célzó fejlesztéseket hajtanak végre a közeljövőben Hercegkúton mintegy 274 millió Ft értékben, annak az uniós támogatásnak köszönhetően, amelyet a zempléni település a szlovákiai Kisgéressel közösen nyert el. A programok bemutatóján elhangzott: a települések hosszú távú fejlődést remélnek a hamarosan megkezdődő beruházásoktól.

Olvass tovább »

Teljesen megújult a cigándi általános iskola

Szinte teljesen megújult a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola. Az új Széchenyi terv segítségével a három éve megkezdett rekonstrukció során 10 tantermet alakítottak ki, természettudományi, informatikai előadóval bővült az intézmény, emellett felújították a tornatermet, és teljesen akadálymentessé vált az épület. Az iskola felújítása több mint 300 millió Ft-ba került.

Olvass tovább »

Fokozott rendőri figyelem volt szilveszterkor

Folyamatosan javulnak a szilveszter éjszakai szabálysértési és bűnügyi mutatók a Sárospataki Rendőrkapitányság területén. Az év utolsó éjszakáján a pataki rendőrök idén is 48 órás megerősített szolgálattal igyekeztek megakadályozni az esetleges rendbontásokat. A helyi lakosság már számít a fokozott rendőri figyelemre, részben ennek köszönhetően idén nem történtek sem közúti, sem egyéb …

Olvass tovább »

Vadnyúl befogás hálóval

Egy különleges eseményt, hálós vadnyúl befogást rendezett a sárospataki Kossuth Vadásztársaság. A rágcsálókat óriási területről, mintegy háromszáz hektárról gyűjtötték be a vadászok. A vadnyulakat gondos kezelés után, az európai unió több országába szállítják, ahol a helyi populációk vérfrissítése céljával szabadon engedik őket.

Olvass tovább »

10 éves a Huták Virágai Népdalkör

Egy évtizedes fennállását ünnepelte a Huták Virágai Népdalkör Pálházán a térségi Művelődési Házban. A tagok fontos feladatuknak érzik a magyar népdalkincs megőrzését, de foglalkoznak a szlovák hagyományok ápolásával is. A Jubileum alkalmából „Az örökség bennünk is tovább él” címmel egy kiadvány is született, amelyet a rendezvény keretében mutattak be.

Olvass tovább »