Augusztus 5-e és 10-e között zajlott Sátoraljaújhelyben a „Zempléni Erő” birkózó és élménytábor a sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesület Birkózó Szakosztálya szervezésében. A résztvevő gyerekekkel szakképzett edzők foglalkoztak, de sportedzések mellett rengeteg olyan programot is szerveztek számukra, melyek lehetőséget adtak a pihenésre, kikapcsolódásra. A tábor egyik legizgalmasabb napja azonban az volt, …
Olvass tovább »Júliusban 15 baleset történt a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén
Júliusban 15 baleset történt a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Ebből tizenkettő anyagi kárral-, és három személyi sérüléssel járó volt, mondta el a Zemplén Televíziónak Nagy Zsolt Csaba rendőr alezredes, a közrendvédelmi és határrendészeti osztály vezetője. A személyi sérüléssel járó baleseteknél, egy könnyű, egy súlyos és egy halálos kimenetelű volt.
Olvass tovább »Ismét rockzenétől volt hangos a rakamazi Tisza Camping
Negyedik alkalommal dübörgött újra a rock a Hegyalján. A Wild East Rock Fesztivál 2021-ben kísérelte meg először feléleszteni az egykori Hegyalja Fesztiválok szellemét. A fellépő zenekarokat és a résztvevőket tekintve hiába rögös az út, de igény határozottan van rá, hangsúlyozták ki a szervezők, akik idén már háromnaposra bővítették a rendezvényt …
Olvass tovább »Várják a zsidó temető támfalának helyreállítására benyújtott pályázat elbírálását Sátoraljaújhelyen
Rendet tenni a zsidó temető megrongálódott támfalának környezetében. Jelenleg ez a célja Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának. A város vezetése mindenképpen szeretné, helyreállítani a kőfalat, azonban a munka addig nem kezdődhet el, amíg el nem bírálják azt a vis maior pályázatot, mely forrás hozzájárul a beruházás elvégzésének finanszírozásához. A munka korábbi megkezdése …
Olvass tovább »Hír7 2024.08.12. hétfő – Zemplén TV
A „Liget tér” adott otthont a II. Cigány ételfőző versenynek Sátoraljaújhelyen
A „Liget tér” adott otthont a II. Cigány ételfőző versenynek Sátoraljaújhelyen. Idén öt csapat jelentkezett az eseményre, így többek között hagyományos cigány ételt is kóstolhattak nemcsak a zsűri, hanem az oda látogatók is. A szervezők elmondták, hogy örömmel készültek erre a napra és szeretnék, ha ebből egyfajta tradíció is születne. …
Olvass tovább »Bécsi Klasszikusok – A Budafoki Dohnányi Zenekar adott koncertet Sátoraljaújhelyen
A Zempléni Fesztivál keretén belül már hagyományos módon koncerthelyszín volt a sátoraljaújhelyi Városháza udvara. A Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyén a bécsi klasszika két kiemelkedően fontos darabja szólalt meg. Beethoven Hegedűversenye illetve Mozart nagyszimfóniái közül a Linzi szimfónia. A hangversenyen hegedűszólót játszott Kelemen Gáspár, akit a tavalyi Bartók Világversenyen nyújtott kiemelkedő …
Olvass tovább »Idén is Kávéuzsonnára várták a sátoraljaújhelyieket a Zempléni Fesztivál keretében
Nagy hagyománya van már a Zempléni Fesztivál „Kávéuzsonna” című rendezvényének, melyet idén is nagy érdeklődés övezett. A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ pódiumtermét ismét megtöltötték a kulturális élményre vágyók. A „kávéuzsonnához” Marczi Mariann zongoraművész és Vámosi-Nagy Mariann fuvolaművész duója adta a dallamokat. Itáliába, valamint a franciaországi kávéházakba is elrepítették darabjaikkal …
Olvass tovább »Vizuális intuíciók Jazzre címmel nyílt festménykiállítás Sátoraljaújhelyen
A Zempléni Fesztivál ugyan elsődlegesen zenei rendezvénysorozat. Ám évről évre képzőművészeti kiállításokkal színesítik a palettát. Természetesen sok esetben ezek összefonódnak a zenével. Így jutott el Sátoraljaújhelyre Dr. Kiss Attila András festőművész „Vizuális intuíciók Jazzre” című kiállítása, melyet egy Jazz koncert keretében nyitottak meg a Kazinczy Ferenc Múzeumban.
Olvass tovább »Kecskés Attila plébános munkáját új káplán segíti Sátoraljaújhelyen
Augusztus elsejétől új káplán segíti Kecskés Attila plébános munkáját a sátoraljaújhelyi Szent István Király plébániatemplomban. Nagy Ferencet 2020-ban szentelték pappá, szolgálatát eddig Jászárokszálláson töltötte. Nagy Ferenc a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy félve, ugyanakkor örömmel érkezett városunkba, hiszen nem ismeretlen számára a hely, mivel Nagykövesden töltötte gyermekkorát.
Olvass tovább »