Szerdán, azaz július 17-én kezdődik a IV. Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen. Kis Domonkos Márk a Déryné Program igazgatója egy telefonos interjúban elmondta, hogy az első fesztivál volt a próba, a második az ismétlés, a harmadik pedig a hagyomány, így már tradícióként készülnek a negyedik alkalomra. A megnyitón a Déryné Társulat előadásában …
Olvass tovább »Egy hónapja tart a Magyar honvédség toborzó kampánya
„Szeretem, megvédem” ezzel a mottóval indította el június közepén legújabb toborzó kampányát a Magyar Honvédség. Ennek keretében az úgynevezett területvédelmi tartalékos szolgálat adta lehetőségeket kívánják megismertetni az állampolgárokkal. Csoma Gábor százados a miskolci toborzóiroda megbízott vezetője a Zemplén Fm stúdiójában arról beszélt, hogy akit érdekel ez a terület, az jelenleg …
Olvass tovább »Lezárult a Harmadik félidő bisztró előadássorozat és szezont értékelt a Hátsó Füves
A Kazinczy Ferenc Múzeum nagysikerű „Hátsó füves” kiállítása bezárta kapuit, majd ez után nem sokkal, a labdarúgó Európa Bajnokság döntőjével lezárult a kiállításból született „Harmadik félidő bisztró” előadássorozat is. Ezzel véget ért egy korszak az intézmény vezetője szerint, ám a kiállítást utaztatni szeretnék valamint az életre hívott vidéki futballmentő túra …
Olvass tovább »A klímaberendezések telepítésére szigorú szabályozás vonatkozik
A klímaberendezések telepítésére és elhelyezésére több szabályozás is vonatkozik. Kormányrendelet és helyi rendeletek is foglalkoznak azzal, hogy műemléki épület, történelmi belvárosi részeken fekvő épület vagy akár társasház esetében milyen engedélyek és egyeztetések szükségesek. Emellett a keletkező kondenzvizet irányított módon a szennyvízhálózatba kell elvezetni, azt az utcára szabadon kivezetni tilos!
Olvass tovább »Augusztus 10-én szervezik meg a II. Cigány ételfőző versenyt Sátoraljaújhelyen
Augusztus 10-én újra megszervezik a II. Cigány ételfőző versenyt Sátoraljaújhelyen. A rendezvény célja már az előző éven is a közösségépítés mellett az volt, hogy az elkészített ételeket ingyenesen oda adják az arra rászorulóknak. Lakatos Róbert szervező a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy már lehet jelentkezni a versenyre, ahol az ételek mellett …
Olvass tovább »Hír7 2024.07.15. hétfő – Zemplén TV
Idén is a négylábúakért szólt a rock Sátoraljaújhelyen
Jótékonysági koncertet szervezett a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ és a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány. Az eseménynek hagyományosan Sátoraljaújhely Város főtere adott otthont, melyre a belépő egy kutyaeledel vagy bármi más, az állatok számára hasznos kellék volt, hiszen ennek az eseménynek a célja a menhelyi állatokat megsegítése volt. A zenét …
Olvass tovább »Sátoraljaújhelyen is a libegők éjszakájára várták az érdeklődőket
Sátoraljaújhely is csatlakozott a „Libegők Éjszakájához”. Így a múlt hétvégén, az országos kezdeményezés jegyében mind a két libegőt kipróbálhattak a kora esti órákban azok, akik ellátogattak a Zemplén Kalandparkba. A létesítmény munkatársai gondoltak a száguldásra is, ugyanis a nagysikerű éjszakai bobozásra is lehetőség nyílt az ismét egyedi fényekkel kivilágított pályán, …
Olvass tovább »Elköszönt a helyi közösségtől Michele Gervasoni római katolikus káplán
Elköszönt a helyi egyházközösség tagjaitól Michele Gervasoni római katolikus káplán. Szándékosan nem azt mondta, hogy elbúcsúzik, mert bízik a viszontlátás örömében, tette hozzá a vasárnapi szentmise keretében. Nagyon sok szeretetet kapott a sátoraljaújhelyiektől, amiért szívébe zárta ezt a közösséget. Ezzel a lelki megerősítéssel indul egri szolgálatára.
Olvass tovább »Több, mint 20 millió forintból újult meg a füzéri református templom
Több, mint 20 millió forintból újult meg a füzéri református templom. Ennek jegyében hálaadó istentiszteletre várták a híveket. Az ünnepi alkalmon elhangzott, hogy a munkálatokhoz 15 millió forintot Magyarország Kormánya biztosított. A többi összeg pedig a Tiszáninneni Református Egyházkerület és hívek adományából gyűlt össze. Többek között a templom vizesedését szűntették …
Olvass tovább »