Újra használható a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark műjégpályája. A néhány napos fennakadást a pályakarbantartó gép meghibásodása okozta, amit mostanra sikerült megjavítani. A leállás idejét más apróbb karbantartási munkák elvégzésére is felhasználták a kalandpark szakemberei. Délutántól már a megszokott rendben várták a korcsolyázókat, jégkorongozókat.
Olvass tovább »A katonai térképészet magyarországi történetéről rendeztek konferenciát
A katonai térképészet magyarországi történetébe kaphattak bepillantást az érdeklődők a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Sátoraljaújhelyen megrendezett konferenciáján. A 200 éve született Tóth Ágoston egyike volt azoknak, akik részt vettek a korszerű hazai hadászati térképek megalkotásában. A honvéd ezredes életén keresztül az érdeklődők bepillantást kaphattak a Magyarország 19. …
Olvass tovább »Kalandozások a Tokaj-hegyaljai borvidéken: Tokaj
Folytatódott a Kalandozások a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A sárospataki Művelődés Háza sorozatában ezúttal Tokaj városa és a Tokaji Borászok Asztaltársága mutatkozott be. A szakmai házigazdák között nagy hagyományokkal rendelkező, és nemrégiben indult társaság is volt. A közönség arról is hallhatott milyen irányú fejlesztéseket tervez a tokaji önkormányzat.
Olvass tovább »Bőrszárnyakon a sárospataki moziban
A „Bőrszárnyakon” címet kapta sárospataki Moziban megtartott ismeretterjesztő előadássorozat legutóbbi rendezvénye, amelyen a zempléni denevérekkel ismerkedhettek meg közelebbről az érdeklődők. A havonta jelentkező vetített képes bemutató főként Zemplén természet kincseit, állat-, és növényvilágát tárja az érdeklődők elé. Az előadásoknak mostanra állandó közönsége alakult.
Olvass tovább »Macskajáték a Latabár Színházban
Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját játszotta a Száguldó Orfeum társulata a sátoraljaújhelyi Latabár Színházban. A darab két testvér levelezéséből és telefonbeszélgetéseiből bontakozik ki. Megjelenik benne az idősödő ember szerelme, a barátság és az árulás, mindez az Örkényre oly jellemző abszurd tálalásban.
Olvass tovább »Kormányzati támogatással akár fél éven belül megkezdődhetne a termelés a húsüzemben
Kormányzati szinten is tárgyalásokat folytat Zemplén országgyűlési képviselője a sátoraljaújhelyi húsüzem újraindítása érdekében. Hörcsik Richárd és Szamosvölgyi Péter polgármester meg szeretné menteni a közelmúltban bezárt egy évszázados múltra visszatekintő vállalatot. A tulajdonos azonban idáig nem nyilvánította ki szándékait, hogy eladja vagy bérbe adja-e a telephelyet. Amennyiben ez kiderül, kormányzati támogatással …
Olvass tovább »Távozik a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója
Lapinformációk szerint közös megegyezéssel szerződést bontott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Kiss Istvánnal, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatójával. A borászati cég vezetőjét még 2007-ben nevezték ki.
Olvass tovább »Lopják a padokat a sárospataki Vízikapunál
Lopják a sárospataki Vízikapunál álló szabadtéri színpad nézőterének padsorait. A 20-30 ülőrész tűnt el eddig. A tolvajok az egyénként másfél méteres fadarabokat valószínűleg éjszakánként lopják el. A Művelődés Háza kezelésében lévő területet a jövőben gyakrabban ellenőrzi majd a polgárőrség és a rendőrség is.
Olvass tovább »Új termékkel növeli az eladásait a Hollóházi Hungarikum Nonporfit Kft.
Új termékkel, új profillal növeli eladásait a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. A cég az egykori gyár felszámolásából származó gépeket is megvásárolta, így saját berendezésekkel folytatják a termelést idén. A kft. igyekszik új területeket is bevonni az értékesítésbe, így az online piacon is szeretnének erőteljesen jelen lenni, és a visszaszoruló finom …
Olvass tovább »Az elmúlt évet értékelte A Művelődés Háza és Könyvtára
Mozgalmas éven van túl a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára. Több tucatnyi kiállítás és ismeretterjesztő sorozat mellett egyre erősödik az intézmény szerepe a környező településeken is. Ez főként a szakmai irányításban, és a felnőttképzés területén mutatkozik meg.
Olvass tovább »