Czinke Ferenc Munkácsy Mihály-díjas grafikus-festőművész tiszteletére rendeztek rajzversenyt Pácinban. Az első alkalommal meghirdetett megmérettetésen három korcsoportban közel 30 alkotást értékelt a zsűri. A fiataloknak nem volt könnyű dolguk, hiszen ez esetben kizárólag csak grafitceruzával dolgozhattak.
Olvass tovább »Itt az ideje felkészülni a téli közlekedésre!
A korai sötétedés, a köd, az eső hatással van a láthatóságra is az utakon. Az őszi-téli hónapokban még inkább fontos az, hogy lássunk és láttassuk magunkat. Ez épp úgy igaz a gépjárművekre, mint a kerékpárral vagy gyalogosan közlekedőkre. A járműveket már most érdemes felkészíteni a megváltozott út és látási viszonyokra.
Olvass tovább »Csehország magyarországi nagykövete volt a Zemplén TV vendége
Abaúj és Zemplén számára is kiemelten fontosak a Csehországból érkezők, mondta híradónknak Bial Tibor, a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete. Hozzátette, hogy a régió egyedülálló, elsősorban természeti adottságokkal rendelkezik, amelyek kiemelt célpontjai a cseh turistáknak. Ezzel együtt pedig élénkülő, vállalkozások közötti együttműködések is megfigyelhetőek ebben a régióban is.
Olvass tovább »Kiadta a rendőrség a vörös kódot
Az elmúlt időszakban, különösen október hónapban olyan mértékben megnövekedett a súlyos, ezen belül is a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság vörös kód riasztást léptetett érvénybe. Minderre azért volt szükség, hogy még inkább felhívják a közlekedők figyelmét a fokozott elővigyázatosságra.
Olvass tovább »A tervek szerint év végére elkészül a Pálháza központjában található új épületkomplexum
Hamarosan elkészül Pálháza központjában az az épület, amely több célt szolgál majd. A korábbi kisvasúti indulóállomás helyére egy jól kihasználható, több funkciós létesítmény került. A beruházás 107 millió forintba került.
Olvass tovább »A gyermekbántalmazásról tartottak konferenciát Sátoraljaújhelyen
A gyermekbántalmazás és az azzal kapcsolatos eljárási rendek állt annak az ágazatközi együttműködést segítő programsorozat szakmai rendezvényének a középpontjában, melynek a Pedagógiai Szakszolgálat adott otthont Sátoraljaújhelyen. A program során a különböző szakterületeken tevékenykedő szakemberek tartottak előadásokat a témában. Az esemény egyik legfontosabb célja volt, hogy rávilágítson arra, hogy mely hatóságnak, …
Olvass tovább »Gyergyószentmiklósi diákok jártak Sátoraljaújhelyen
A sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium szinte a kezdetektől részt vesz a határon túli és az anyaországi magyar kapcsolatok erősítését elmélyítését célzó Határtalanul! programban. Az újhelyi oktatási intézmény ezúttal gyergyószentmiklósi partneriskolájának diákjait fogadta. Az erdélyi és az újhelyi fiatalok ezúttal a „Helyi termékek diák szemmel Zemplénben és Erdélyben” …
Olvass tovább »Sátoraljaújhelyen járt Pedro Aguado piarista generális
A piarista rend 300 éve van jelen Európában és hazánkban. A Kalazanci Szent József alapította tanító rend a kalazanciusi szellemiséget megtartva törekszik a megújulásra. E téma köré épült az a 3 napos Budapesti konferencia, melyre az ország valamennyi piarista oktatási intézményéből érkeztek pedagógusok, szülők és diákok és melyet követően Pedro …
Olvass tovább »A turizmusmarketingről szerveztek konferenciát a tuzséri Lónyay-kastélyban
Tuzsér nagyközség önkormányzata valamint a Tuzsér Községért Közalapítvány eltökélt célja a településen található Lónyay-kastély felújítása illetve turisztikai célú hasznosítása. A közalapítvány a napjainkban meghatározó turisztikai trendek illetve a kúria az örökségturisztikai attrakciók sorában való üzemeltetés megismerése céljából szervezett workshopot. A konferencián turisztikai marketing tervezés, a kulturális útvonalak, és a termékfejlesztés …
Olvass tovább »A Hősök temetőjét tették rendbe a Magyar Honvédség katonái Sátoraljaújhelyen
Mindenszentek közeledtével mindenki igyekszik felkeresni elhunyt szerettei sírját, megtisztítani, virággal díszíteni a hantokat. A Magyar Honvédség mindenszentek és halottak napja közeledtével azokra is gondol akiknek már nincsenek hozzátartozói, azokra akik a nagy világégésekben harcoltak és hősi halált haltak. 2019. október 28. és 31. között a hősi temetők karbantartását hajtotta végre …
Olvass tovább »