Ünnepi Szent Liturgiával várták a hívőket október 27-én vasárnap délelőtt Orosz Atanáz püspök vezetésével a sárospataki Szent Péter és Pál görögkatolikus templomban. A liturgia különlegességének számított, hogy az ungvári székesegyház kórusa is részt vett rajta. A kárpátaljai közösséggel való kapcsolattartás a határon túl élő magyarok miatt is fontos szerepet tölt …
Olvass tovább »Fokozottabb rendőri jelenlét várható a közutakon és a temetők környékén
A rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését mindenszentek és halottak napja környékén. A hatóság elsősorban a forgalomirányításban és a parkolásban nyújt majd segítséget az autósokat, de a szabálytalankodókkal szemben is fellép. Emellett a járművezetőktől is fokozott odafigyelést kérnek. A közlekedésbiztonság mellett a közbiztonságra is figyelmet fordít …
Olvass tovább »Díszesen faragott haranglábat kapott a sátoraljaújhelyi temetőben lévő lélekharang
Felújították a sátoraljaújhelyi temetői illemhelyet. Az önkormányzat saját beruházásból még október elején kezdte el rendbe tenni a bejáratnál álló épületet, ahol a férfi és női mosdók mellett, egy mozgáskorlátozottaknak is megfelelő családi illemhelyet is kialakítottak. Elkészült a harangláb a ravatalozó mellett – a szép bronzból készült harangot egy székely kapura …
Olvass tovább »Emlékezés napja – meglátogatták Kaesztenbaum Márton sírját Pelejtén
Kaesztenbaum Márton a 19. században élt zsidó ember alapított egykor iskolát Sátoraljaújhelyen. Az életében szegénynek tartott földműves ember halála után olyan hagyatékot hagyott, melyet az akkori vármegye elöljárói és a zsidó hitközség tagjai egy iskola alapítására tudták fordítani. Szegény sorsú izraelita és nem izraelita gyermekek tanultak a jelenleg Európa Házként …
Olvass tovább »Sátoraljaújhelyen járt a Missziós kereszt
Két napig volt Sátoraljaújhelyen a Missziós kereszt. A görögkatolikus templomban imádkoztak a hívek a kereszt tövében a Nemzetközi Eucharisztikus Világtalálkozóért, és a nemzetért, önmagukért, családjaikért. A magyarországi kongresszus jelképének tiszteletére kedden este szent liturgia is volt, melyben a felvidéki magyar nyelvű görög katolikus esperesi kerület hívei ószláv kara énekelt.
Olvass tovább »Letették a Turul-szobor alapkövét a Magyar Kálvárián
Letették a Trianon centenáriumi Turul-szobor alapkövét és időkapszulát is elhelyeztek a szobor talapzatában. A szobor a Kálvária felé vezető sétányon, a kilátópont tövébe épül majd. Az első alapozást már elvégezték, ide került be egy időkapszula, amelybe a mai idők emlékeit tették az építtetők. A szobor, amely egy felemelt szárnyakkal álló …
Olvass tovább »Megérkezett Sárospatakra a Missziós kereszt
Ma délben megérkezett a sárospataki Szent Péter és Pál görögkatolikus templomba a Missziós kereszt, ami három napon át lesz megtekinthető. A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéseként a missziós keresztútnak indult a Kárpát-medencében, hogy bejárja a katolikus egyházmegyéket, így érkezett meg Sárospatakra. A Missziós kereszt különlegessége, hogy a Szent Kereszt egy …
Olvass tovább »Az 1956-os forradalomra emlékeztek Sátoraljaújhelyen
Dr. Ringer István a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeumának igazgatója mondott beszédet Sátoraljaújhelyen a városi 1956-os megemlékezésen. A hivatalos program részeként díszpolgári címet, és Pro Urbe elismeréseket, valamint Közmegbecsülés díját adták át. A város díszpolgári címét posztumusz kapta meg Fedorné Dr. Fráter Zsófi címzetes főjegyző, és díszpolgári címet kapott …
Olvass tovább »Megalakult Sátoraljaújhely új képviselő-testülete
Hatodik alkalommal iktatták be hivatalába, és vette át polgármesteri megbízását Szamosvölgyi Péter polgármester. A város vezetője alpolgármesternek ismét Dankó Dénest jelölte, a képviselő-testület ezt titkos szavazással elfogadta. A bizottságok elnevezésében, feladatkörében sem történik változás, továbbra is hét szakmai grémium tárgyalja majd a javaslatokat, valamennyiben a Fidesz-KNDP képviselői lesznek az elnökök, …
Olvass tovább »Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek a Deák Úti Általános Iskolában
1956-os megemlékezést tartottak sok iskolában. A 20. századi magyar történelem egyik olyan eseménye ez, amelyet igyekeznek sok forrás bemutatásával, akár filmek, korabeli fotók segítségével megértetni a diáksággal. A Deák Úti Általános Iskolában is ezekkel az eszközökkel éltek a pedagógusok, akik a gyerekkel együtt egy rövid műsorral emlékeztek meg a forradalomról, …
Olvass tovább »