Az elmúlt év végén Portugáliában járt szakmai gyakorlaton hat diák a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskolából. A diákokat egy észak-portugáliai város hasonló képzési profilú iskolája fogadta. A gépész tanulók traktorokat, olíva szüretelő gépeket javítottak, az élelmiszertechnikus lányok sajtot készítettek az ott töltött napok alatt.
Olvass tovább »A Kazinczy Ferenc Múzeumba látogatott a Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Köre
A Kazinczy Ferenc Múzeumba szervezte az év első összejövetelét a Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Köre. A baráti kör tagjai egyrészt a decemberben megnyílt Újhely és a Nagy háború című kiállítást tekintették meg, másrészt az újhelyi vár feltárásának folyamatával, eredményivel ismerkedtek meg az ásatást vezető régész segítségével.
Olvass tovább »Nem luxustáska – Sárospatakon is csatlakoztak a kezdeményezéshez
Magánszemélyek is segítik Zemplénből azt az országos kezdeményezést, amely „nem luxustáska” mottó jegyében indult útjára még tavaly karácsonykor. Ennek az a lényege, hogy nők segíthetnek nőkön, azokon, akik hajléktalanként, utcán töltik mindennapjaikat. Sárospatakon Molnár Marianna vállalta, hogy akik péntek délig elviszik hozzá a segítő szándékkal összeállított táskákat, azokat eljuttatja Budapestre, …
Olvass tovább »Zsiga Szabolcs lett a polgármester ösztöndíjasa
Zsiga Szabolcs a Trefort Ágoston Szakképző Iskola és Szakgimnázium szakács tanulója lett a polgármester ösztöndíjasa januárban. A 10. évfolyamos fiú nem csak kiváló a szakmájában, de az iskolai versenyek állandó szereplője. A tanulói szorgalmát, tehetségét tanárai, osztályfőnökei is elismerték, azzal, hogy őt terjesztették fel a 2019-es év első polgármesteri ösztöndíjasának.
Olvass tovább »Sztár Café Náray Erikával ma este 18:44-kor a Zemplén TV műsorán
Horgászigazolvány helyett horgászkártya
Térségünkben is több száz horgász van. Őket is érinti az új évben életbe lépett változás. 2019. január elsejétől ugyanis a papíralapú horgászigazolványt a horgászkártya váltotta fel. Idén már csak ez a kártya szükséges ahhoz, hogy Magyarország vizein horgászni lehessen. Az állami horgászjegy kiváltásának is az általános és előzetes feltétele, hogy …
Olvass tovább »A magyar kultúra napját ünnepelték Tokajban
Tokaj városa 30 évvel ezelőtt kapta vissza városi rangját. Ezzel együtt az itt élők számára kiemelt fontosságú a Magyar Kultúra Napja is, hiszen mint a városi ünnepségen elhangzott: Tokaj az egyetlen magyar város, amelyet a nemzeti imádságunk, a Himnusz is megemlít. Éppen ezért január 22-e többszörösen is fontos emlékünnepség az …
Olvass tovább »Egri és soproni bor nyerte el a Magyar Borszakírók Körének nagydíját
Az egri és a soproni borvidék egy-egy borának ítélte oda a Magyar Borszakírók Köre a Magyar Bor Nagydíj 2018 elismerést – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón a debreceni Déri múzeumban.
Olvass tovább »Oremus alapítványi bál a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági Szakközépiskolában
Bált szervezett az Oremus Alapítvány. Ez a szervezet a Georgikon Mezőgazdasági Szakközépiskola segítésére jött létre, alapítói az iskolai egykori diákjai. Az intézmény számos fenntartót váltáson van túl, de az alapítvány nem változtatott eredeti célján, amely a középfokú szakképzés támogatását tűzte ki feladataként. A mezőgazdasági iskola tanulói máig sok támogatást kapnak …
Olvass tovább »Ösztöndíjjal támogatják a tehetséges fiatalokat Sátoraljaújhelyen
Megvannak az első ösztöndíjasok az újhelyi önkormányzat tanulói pályázatából. A város egy uniós forrásnak köszönhetően ötödik osztálytól egészen egyetemig hirdetett meg négy ösztöndíj pályázatot, amelynek egyik típusa általános iskolától középiskola 10. osztályáig segíti a tehetséges tanulókat. Az első félévben 20 újhelyi diák kap havi 10 ezer forintot tanulmányaihoz.
Olvass tovább »