Index / Hírek (oldal 706)

Hírek

Zarándoklat Sárospatak körül

„Sárospatak körül, lelki megújulásunkért” – ezzel a gondolattal szervezték meg immáron ötödik alkalommal azt a zarándoklatot, amelynek keretében Sárospatakért, az itt élőkért imádkoztak a résztvevők. A javában katolikus és görögkatolikus hívek 17 helyszínt érintettek útjuk során. Csatlakoztak hozzájuk azok is, akik bár nem teljesítették a teljes, kitűzött útvonalat, de egy …

Olvass tovább »

Pozitívan fogadták az új ügyfélteret a sátoraljaújhelyiek

Két hete nyitott meg az ügyféltér a Polgármesteri Hivatalban. A fejlesztés célja volt, hogy az állampolgárok gyorsan, ügyfélbarát környezetben 21. századi körülmények között intézzék ügyeiket, a köztisztviselők pedig koncentráltabb figyelmet tudjanak fordítani az ügyfelekre. Az első két hét tapasztalatai visszaigazolják az ügyféltér kialakításának céljait. Pozitívak a visszajelzések az ügyfelek és …

Olvass tovább »

Abaújváron átadták a rézsűcsúszás miatt helyreállított útszakaszt

Abaújvár Önkormányzata valamint a Belügyminisztérium támogatásából, közel 20 millió forintból készült el a 3709 jelű Gönc-Országhatár összekötőúton a rézsűcsúszás helyreállítása. Az átadó ünnepségen elhangzott, hogy még további 2 helyszínen van szükség hasonló munkálatokra, amelyeket az elkövetkezendőkben a Magyar Közút közreműködésével rövid időn belül megvalósítanak.

Olvass tovább »

Ötven borsodi település fertőzött afrikai sertéspestisben

Az országos főállatorvos az afrikai sertéspestis miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ötven települést nyilvánított ideiglenes vagy különösen fertőzött területté, és vezetett be korlátozásokat – írta az Észak-Magyarország szombaton. A lap szerint a cigándi, a miskolci, a sárospataki, a tokaji, a szerencsi, a tiszaújvárosi, a gönci és a szikszói járás települései érintettek. A …

Olvass tovább »

Átfogó ellenőrzést tartott a Nébih a Tokaj-hegyaljai borvidéken

Négynapos ellenőrzés-sorozatot tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A hatósági vizsgálat a történelmi borvidék 12 településének 25 borászati egységére – borászati és alkoholosital-előállító üzemekre, borkimérésekre, illetve más vendéglátó és kereskedelmi egységekre – terjedt ki. A szakemberek az ellenőrzés során két esetben tapasztaltak olyan súlyos adminisztratív hiányosságokat, amelyek …

Olvass tovább »

Nagyszelmencen is megünnepelték a Nemzeti Kulturális Alap 25 éves fennállását

„25 év, 25 nap, 25 esemény” ezzel a mottóval ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját a Nemzeti Kulturális Alap. Ebből az alkalomból nem csak országszerte, hanem határon túli, magyar lakta településeken is színes eseményekre várták és várják az érdeklődőket. Október 17-ig 25 helyszínen változatos programokat kínálnak a szervezők. Így például Nagyszelmencen, ahol …

Olvass tovább »

Új parkolóhelyek épültek a Korányi lakótelepen

Sátoraljaújhely képviselő-testülete már több alakalommal tárgyalt arról, hogy szükséges bővíteni a parkolóhelyek számát a Korányi lakótelepen is. Ezt az ott élők is többször kérték már az önkormányzattól. A fejlesztést most tudta megvalósítani a város. A Városellátó Szervezet bevonásával mintegy 15 jármű parkolására alkalmas parkolósávot alakítottak ki a korábbi zöld felület …

Olvass tovább »

Jövőre indul a Magyar falu program

95 települést érint Abaújban és Zemplénben a Magyar falu program – mondta híradónknak Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő. Hozzátette, az 5 ezer fő alatti települések számára összeállított csomag öt fő pillérre épül, ami a lakhatástól a helyi identitás erősítése mellett számos területen segítené a vidéki népességmegtartást.

Olvass tovább »

Csehszlovák-magyar lakosságcsere szlovák szemmel

A második világháborút követően mintegy 73 ezer ember hagyta el Magyarországot és költözött Csehszlovákiába. Ezt folyamatot dolgozza fel a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete támogatásával létrejött „Csehszlovák-magyar lakosságcsere szlovák szemmel” című kiállítás. A vándorkiállítás több helyszín után érkezett meg Sátoraljaújhelybe, a szlovák iskolába.

Olvass tovább »

A Sárospataki Képtárba költözött a mozi

A Sárospataki Képtár közösségi terében kapott ideiglenesen helyet A Mozi. Jelenleg is zajlanak azok a munkálatok, amelyeknek köszönhetően, várhatóan jövő hét közepén, újra beülhetnek filmvetítésre az érdeklődők. Sajószegi Gábor híradónknak elmondta, hogy az ideiglenesen kialakított mozi teremben új fejlesztéssel is várják majd az art és mozifilmek szerelmeseit.

Olvass tovább »