Talán egy kicsit hihetetlen, de a Kaláka együttes idén már 55 éves. Az ünneplésnek a Déryné Fesztivál és azon belül a Zsólyomkai Pincesor adott otthon. 300 költő verseire, 1300 dal íródott a több mint fél évszázad alatt, amelyet életkortól függetlenül minden generációnak szívesen ajánlanak. A késő délutáni programot nagy érdeklődés …
Olvass tovább »Gazdag leletanyaggal zárul az idei sátoraljaújhelyi régésztábor
Használati tárgyak, cserépdarabok, szerszámok, zsanérok és állati csontok is előkerültek a sátoraljaújhelyi várban, ahol lassan véget ér a 2024. évi régésztábor. A Ráckevei Ady Endre Gimnázium diákjai 2017 óta vesznek részt a Sátoraljaújhelyi Vár régészeti kutatásában és feltárásában Az idei éven a vár nyugat-keleti palotaszárny feltárását segítik. Itt egy pincehelyiség …
Olvass tovább »A Tündérlaki lányok című drámáját tekinthették meg az érdeklődők a Déryné Fesztivál keretében
Déryné Fesztivál idei programsorozatának keretében az ünnepi megnyitót követően a szervezők rögtön színházba invitálták a műfaj kedvelőt. Nyitó előadásként ugyanis Heltai Jenő: Tündérlaki lányok című drámáját tekinthették meg az érdeklődők két felvonásban. A száz éve írott darab üzenete minden korban aktuális erkölcsi dilemmákról szólt.
Olvass tovább »Kezdetét vette a IV. Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Ünnepélyes keretek között kezdetét vette a IV. Déryné Fesztivál, melynek keretében több mint hetven kulturális program várja az érdeklődőket Sátoraljaújhelyen a Borterasz, a Völgyszínház és a Zsólyomkai Pincesor mesés helyszínein, de Széphalomra és a Hegyköz több településére is eljutnak a színielőadások, koncertek és gyermekprogramok. A fesztivál 21-én, vasárnapig várja az …
Olvass tovább »16 db kislevelű hársfát ültettek a „Révész lakótelep” környékére Sátoraljaújhelyen
16 db kislevelű hársfát ültettek a „Révész lakótelep” környékére Sátoraljaújhelyen. Dankó Dénes a város alpolgármestere a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy több hónappal ezelőtt a szennyvíz derogációs pályázat miatt 11 db fát vágtak ki a kivitelezők, amelyeket most pótoltak. Ezek mellett pedig még az őszi időszakban és jövőre is több ilyen …
Olvass tovább »300 középiskolai tanár táborozik Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Szövetség közreműködésével
300 pedagógus a világ minden tájáról. Egy, ami közös bennük az pedig az anyanyelv. A Rákóczi Szövetség Összmagyar Tanártábora idén is várta őket Sátoraljaújhelyen. A rendezvény célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában oktató-nevelő munkát végző tanárok irodalmi, történelmi, természettudományi és közéleti témákban színvonalas szakmai előadásokon vehessenek részt. Emellett pedig …
Olvass tovább »Szerdán kezdődik a Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Szerdán, azaz július 17-én kezdődik a IV. Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen. Kis Domonkos Márk a Déryné Program igazgatója egy telefonos interjúban elmondta, hogy az első fesztivál volt a próba, a második az ismétlés, a harmadik pedig a hagyomány, így már tradícióként készülnek a negyedik alkalomra. A megnyitón a Déryné Társulat előadásában …
Olvass tovább »Lezárult a Harmadik félidő bisztró előadássorozat és szezont értékelt a Hátsó Füves
A Kazinczy Ferenc Múzeum nagysikerű „Hátsó füves” kiállítása bezárta kapuit, majd ez után nem sokkal, a labdarúgó Európa Bajnokság döntőjével lezárult a kiállításból született „Harmadik félidő bisztró” előadássorozat is. Ezzel véget ért egy korszak az intézmény vezetője szerint, ám a kiállítást utaztatni szeretnék valamint az életre hívott vidéki futballmentő túra …
Olvass tovább »Augusztus 10-én szervezik meg a II. Cigány ételfőző versenyt Sátoraljaújhelyen
Augusztus 10-én újra megszervezik a II. Cigány ételfőző versenyt Sátoraljaújhelyen. A rendezvény célja már az előző éven is a közösségépítés mellett az volt, hogy az elkészített ételeket ingyenesen oda adják az arra rászorulóknak. Lakatos Róbert szervező a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy már lehet jelentkezni a versenyre, ahol az ételek mellett …
Olvass tovább »Idén is a négylábúakért szólt a rock Sátoraljaújhelyen
Jótékonysági koncertet szervezett a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ és a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány. Az eseménynek hagyományosan Sátoraljaújhely Város főtere adott otthont, melyre a belépő egy kutyaeledel vagy bármi más, az állatok számára hasznos kellék volt, hiszen ennek az eseménynek a célja a menhelyi állatokat megsegítése volt. A zenét …
Olvass tovább »