16 gyermek részételével rendeztek idén Sátoraljaújhelyen Himnusz-mondó versenyt. A zempléni városban 27 éve rendeznek, olyan szavalóversenyeket, melyeken évente felváltva nemzeti imáink közöl Vörösmarty Mihály Szózat vagy Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeményét kell elmondania a diákoknak. A győztes jutalma minden évben, hogy a január 22-én a magyar kultúra napján a díszünnepségen …
Olvass tovább »Civil szervezetek támogatásáról és a fiatalok letelepedéséről egyeztettek
Sátoraljaújhely önkormányzata az elmúlt évben is támogatásban részesítette a városban működő civil és sport szervezeteket. A kapott forrást működési célokra, pályázatok önerejére használhatták a szervezetek. Az egyesületek, alapítványok vezetői a kapott támogatás felhasználásáról a Pénzügyi Bizottság ülésén számoltak be. A Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság tagjai pedig azon feltételekről döntött, …
Olvass tovább »Ökumenikus imahét Sátoraljaújhelyen
A Krisztus-hívők egységéért hirdették meg idén az ökumenikus imahetet országszerte. Sátoraljaújhelyen keddtől vasárnapig a négy keresztény egyház papjai a hívekkel együtt imádkoznak egymás templomaiban. A nyitó alkalom a piarista templomban volt, Gubala Róbert apát mondott beszédet.
Olvass tovább »A magyar kultúra napja Széphalmon
Ebben az esztendőben az Intervox Női Kar kapta meg Sátoraljaújhely város közművelődési díját. Hagyományosan Széphalmon A Magyar Nyelv Múzeumában szervezett ünnepségen Devich Márton a Duna Televízió kulturális főszerkesztője mondott ünnepi beszédet. A közmédia munkatársa az értékes magyar kultúra megtartásáról, népszerűsítéséről szólt.
Olvass tovább »Rendelettel szabályoznák, hogy ne fizessenek dupla szemétdíjat a vállalkozók
Türelmi időt kapnak a szemétszállítási díj befizetésére azon vállalkozók, akik számára most először számlázott a ZHK és székhelyük saját lakásukra van bejelentve. Sátoraljaújhely és Sárospatak polgármesterei a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft.–vel történt egyeztetésüket követően arról számoltak be, hogy az önkormányzat olyan rendelet kidolgozásába kezd, mely egyértelműen meghatározza, hogy mely vállalkozásoknak …
Olvass tovább »Együtt szavalták a Himnuszt
A Kossuth Lajos Gimnázium valamint a Deák Úti Általános Iskola is csatlakozott az Együtt szaval a nemzet elnevezést viselő kezdeményezéshez Sátoraljaújhelyen. A magyar kultúra napjához kapcsolódó eseményt idén harmadik alkalommal valósították meg. az eseményre a magyarországi iskolák mellett, délvidéki, erdélyi, felvidéki és Horvátországi Iskolák is regisztrálták magukat az eseményre.
Olvass tovább »Névadójára emlékezett az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola
Névadójára Árpád-házi Szent Margitra emlékezett a sátoraljaújhelyi keresztény általános iskola. Az oktatási intézmény diákjai műsorral emlékeztek a szent életű királylány életére, az iskola vezetői és a lelkipásztorok Margit hittel és szeretettel teli életét példaként állították a fiatalok elé. Az ünnepség keretében átadták a Szent Margit díjakat és a Szent Margit …
Olvass tovább »A hajléktalankérdésről egyeztettek Sátoraljaújhelyen
A térség legnagyobb hajléktalanokat ellátó helye Sátoraljaújhelyen található. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza a nyári időszakban kizárólag nappal, télen azonban éjszakára is fogadja a fedél nélkül maradtakat. Ráadásul nem csak azokat, akik a városban váltak hajléktalanokká, hanem a térségbeli településekről is ide kerülnek a társadalom perifériájára szorult emberek. A …
Olvass tovább »Sakkszimultán Csom István ellen
Tanítóm a sakk címmel tartott előadást a Sátoraljaújhelyi városi könyvtárban Csom István sakknagymester, olimpiai bajnok, világ és Európa bajnoki ezüstérmes sakkozó, mesteredző, sakkszakíró, nemzetközi versenybíró, Sátoraljaújhely díszpolgára. A sakknagymester izgalmas előadás keretében számolt be pályafutása szép és nehéz pillanatairól, majd 24 táblás sakk szimultánt játszott a város és a térség …
Olvass tovább »Tévedések vígjátéka Sátoraljaújhelyen
Színpadi megjelenésben és zenében az 1960-as éveket idézte, szövegben a hagyományos formát követte a kassaiak Tévedések vígjátéka. A felvidéki magyar színház idei évadában klasszikus darabokhoz nyúlt. Az egyik Shakespeare vígjátéka. Főszereplője Nádasdi Péter nem ismeretlen a sátoraljaújhelyi közönségnek, hiszen szerepelt már nálunk, helyi témájú darabban. Most, mint a produkció egyik …
Olvass tovább »