Sárospatak és Sátoraljaújhely is kiemelt szerephez jut idén is a 24. alkalommal megrendezendő Zempléni Fesztivál programsorozatában. Az augusztus 13-a és 23-a között zajló kulturális eseménysorozat nyitó és záró koncertje Sárospatakon lesz, a Rákóczi-vár udvarán. Sátoraljaújhelyen a Magyar Állami Népi Együttes lép majd színpadra. Mindezek mellett mind a két zempléni településen …
Olvass tovább »Augusztustól új parkolási rend az Erzsébet Kórházban
A kórház három bejáratából egyet megszüntetnek, a Mártírok utcáról viszont továbbra is két helyen lehet majd megközelíteni az intézmény. Augusztustól új parkolási rend, és portaszolgálat működik majd a kórház területén. Fél óránál hosszabb tartózkodás után az autósoknak díjat kell majd fizetni, óránként 300 forintot.
Olvass tovább »Közel négyszáz Kárpát-medencei diák táborozott Sátoraljaújhelyen
Előadások, felszabadult együttlét, Felvidék és Sátoraljaújhely történelmi nevezetességeinek megismerése. Címszavakban ezek jellemzik a Kárpát-medencei középiskolás tábort. Idén 380 diák és kísérő találkozott Sátoraljaújhelyen, hogy az összetartozás érzését megtapasztalják, megismerjék egymást azok a fiatalok, akik más országban élnek magyarként. A tábort a Rákóczi Szövetség szervezte meg immár 16. alkalommal.
Olvass tovább »Az év szava
A Múzeumok Éjszakáján Széphalmon mindig újra elhangzanak azok a szavak és kifejezések, amelyek a legtöbb szavazatot kaptak az elmúlt esztendőben. A 2014-es évet a legjobban a nekirugaszkodó vállalkozás jellemezte az emberek szerint, a legkevésbé kedvelt szó pedig a vénaszkenner lett.
Olvass tovább »Sátoraljaújhelyi börtön kommandósai tartottak bemutatót a Tündértánc Táborban
Az élmények gyógyítanak, de legalábbis elfeledtetik azokat az órákat, napokat, amelyeket a leukémiás, daganatos, vagy fogyatékkal élő gyermekek a kórházakban töltenek. Ezért szervezi meg már nyolcadik éve élménytáborát a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány. Minden napra tartogattak izgalmas programokat. Múlt pénteken a Sátoraljaújhelyi Fegyház …
Olvass tovább »Régésztábor a Katolikus Keriben
Egy tehetséggondozó program keretében elnyert támogatás segítségével szervezett régésztábort a sátoraljaújhelyi V. István Szakközépiskola és Gimnázium. Az oktatási intézmény 15 diákja a sátoraljaújhelyi vár ásatási munkálataiban kapcsolódtak be, a várhegy még eddig érintetlen területeit kutatták. A feltárás során várfal maradványokat és értékes leleteket találtak.
Olvass tovább »Nem szűnik meg az STK labdarúgócsapata
Lesz felnőtt focicsapat Sátoraljaújhelyen. A közelmúltban anyagi problémái voltak a STK futballcsapatának, ezért kétséges volt, hogy indulnak-e a megyei első osztályú bajnokságban. Az önkormányzati támogatás erre kevésnek bizonyult volna, de sikerült vállalkozókat és magánszemélyeket találni, akik segítik az újhelyi futballt. A játékosok nagy része marad a klubnál – a fiúk …
Olvass tovább »Három napos ellenőrzés a közutakon
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzi.
Olvass tovább »Július 23-án indul az új digitális mozi Sátoraljaújhelyen
Egy hét múlva azaz Július 23-án indul a Latabár Mozi Sátoraljaújhelyen. Az új digitális technikával felszerelt filmszínházban a legújabb premier filmeket láthatja majd a közönség, de bemutatásra kerülnek gyermek, animációs, és művész filmek is. Az ünnepélyes megnyitót követően a hét négy napján lesznek vetítések az újhelyi filmszínházban.
Olvass tovább »Indul a nyári ellenőrzéssorozat
A nyári idegenforgalmi szezon miatt júliusban az Észak-magyarországi Régióban is megindítja nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. Ellenőrzés várható az üdülőhelyeken, a fürdők és vízpartok környékén, a jelentősebb fesztiválokon és vásárokon, a kereskedelmi és szolgáltató szektorban. A NAV kiemelten ellenőrzi az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét …
Olvass tovább »