Index / Sátoraljaújhely (oldal 90)

Sátoraljaújhely

Nyílt napot tartott a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

Idén is megtartotta nyílt napját a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Ennek köszönhetően betekintést nyerhettek a továbbtanulás előtt álló nyolcadik évfolyamosok abba, hogy milyen képzéseket nyújt az iskola, kik oktatnak az iskolában és persze azt, hogy milyen hangulatot áraszt a nagy múltú intézmény épülete. Az érdeklődők csoportokra …

Olvass tovább »

A magyar nyelv városa lett Sátoraljaújhely

A magyar nyelv városa címet viselheti ezentúl Sátoraljaújhely. Ezt az örömhírt november 11-én, Budapesten, a Nemzeti Színházban rendezendő szónokverseny keretében jelentik majd be ünnepélyes keretek között. Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár kezdeményezése nyomán valósulhatott meg mindez. A város számára pedig ez nem csak hogy elismerést, hanem felelősséget és nem utolsó …

Olvass tovább »

A fiatalok 21. századi nyelvhasználatáról szólt az Anyanyelvi Szabadegyetem soron következő előadása

Megtartotta az Anyanyelvápolók Szövetsége által elindított Anyanyelvi Szabadegyetem a hatodik előadását. Minden alkalommal egy nyelvészt vagy a nyelvhez kötődő szakembert hívnak meg. Most Kökényesi Nikoletta, a Tokaj-Hegyalja Egyetem docense érkezett a helyszínt adó Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárba, hogy megtartsa előadását, „Nyelv, kommunikáció a XXI. századi médiakörnyezetben” címmel.

Olvass tovább »

Megkezdte októberi első üléseit Sátoraljaújhely Város Önkormányzata

Megkezdte októberi bizottsági üléseit Sátoraljaújhely Város Önkormányzata. Az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi valamint a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság tagjai üléseztek elsőként. A napirendi pontok között a sátoraljaújhelyi temető üzemeltetőjének beszámolóját fogadták el és a város ingatlanjainak eladásáról döntöttek a megjelent bizottsági tagok.

Olvass tovább »

Ebben a tanévben is folytatódott a „Zempléni diákvér” program

Ebben a tanévben is folytatódott a „Zempléni diákvér” program a Magyar Vöröskereszt Zemplén Területi Szervezetének szervezésében. A szervezet ősszel és tavasszal látogat el több oktatási intézménybe nemcsak Sátoraljaújhelyen, hanem a környező városokba is, annak érdekében, hogy a 18. életévüket betöltő diákok megismerjék az önzetlen segítség ilyen formáját.

Olvass tovább »

A pénzügyi tudatosság fejlesztéséért díjazták a Katolikus Keri oktatóját

Bihari Sándorné a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium tanára az egyike azon pedagógusoknak, akik idén átvehették a pénzügyminisztérium „Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díját”. A pedagógus által felkészített diákok kimagasló versenyeredményeket értek el az elmúlt években. Valamint szintén kimagasló a pénzügyi tantárgyak oktatáshoz kapcsolódó általa indított internetes videó csatorna nézettsége …

Olvass tovább »

XVII. alkalommal rendezték meg a Zsólyomkai Nyitott Pincék Napját Sátoraljaújhelyen

XVII. alkalommal rendezték meg a Zsólyomkai Nyitott Pincék Napját Sátoraljaújhelyen. A kedvező időjárás mellett számos kulturális program várta az ide látogatókat. Természetesen a legfontosabb cél idén is az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a tokaji borvidék ezen gyöngyszemének egyedülálló pincéit és a bennük rejlő, többségében újhelyi dűlőkről szedett szőlőből készült …

Olvass tovább »

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek Sátoraljaújhelyen

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 34. évfordulója jegyében Sátoraljaújhely Város Önkormányzata és a Kossuth Lajos Művelődési Központ közös szervezésében előbb az ’56-os emlékjelhez várták a megemlékezőket, majd a Latabár Színházban megtartott ünnepi műsor keretében nemcsak a Budapesten, hanem a városunkban zajló eseményekről, az azt …

Olvass tovább »