Index / Hírek / Elindult az élet a SUSI-ban

Elindult az élet a SUSI-ban

A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola minden évben próbál valami újat mutatni, fejlődni minden téren! Így történt ez 2013 szeptemberében is, amikor a Sportiskola a hatodik évét kezdte el.
Az egyesület két csapattal részt vett a MAGASHEGYI FUTOVERSENYEN – Sátoraljaújhelyben, ahol szép sikereket értek el a kézilabdás lányok. A SUSI 1-es csapatát a Szabó Eszter, Hauser Petra, Krenyitzky Sarolta trió alkotta (2. helyezést értek el), még a SUSI 2-es alakulat a Mudróczki Fanni, Kababik Bianka, Hardon Réka hármasból állt ( 3. helyezést értek el.). Ezen kívül Hardon Réka egyéni versenyben is elindult, a 14 év alattiak korcsoportjában, ahol 3. lett és Gombos Dorka pedig külön díjban részesült, mint legfiatalabb versenyző. Természetesen a csapat edzője – Hardon Csaba – is futott a lányokkal!
Elindultak az INTERLIGA küzdelmei. Új csapatokkal, nagyobb kihívásokkal. A második fordulóban kapcsolódtak be a focisták a küzdelemsorozatba, ahol ismerkedtek az ellenfelekkel. A harmadik fordulóban kisdöntőt játszott az együttes és 4. lett, a 8 csapatot felvonultató bajnokságban. A csapat tagjai: Vachter Fanni, Szemán Eszter, Kovács Zsombor, Baráth Benedek, Ardó Alex, Halász Dániel, Baba János, Hunyadi Bence, Batta Gergő, Tagai András, Gócs Bálint, Mózes Tamás, Szendrei Gábor – játékosok, Vachter Tamás – edző. Résztvevő csapatok: Ungvár, Nagybánya, Gyulaháza, Kisvárda, Cigánd, Tarpa, Mátészalka, SUSI.
 
A Sárospataki USI felnőtt női futball csapata szeptember 22-én először lépett pályára a megyei női kispályás bajnokságban. Az indulást részben az MLSZ pályázatai teszik lehetővé. Az ellenfél az a Bőcs volt, amely az előző fordulóban döntetlent játszott a bajnok Encs csapatával. Mindkét csapat támadólag lépett fel, így a pataki lányok egy pontos Preszoly lövés után megszerezték a vezetést. Ettől kezdve a bőcsi csapat leegyszerűsítette játékát, minden labdát előre vágott, csapatjátékra nem törekedtek. Ez ideiglenesen eredményes volt, mert néhány perc múlva kiegyenlítettek. Ezután viszont Preszoly Fruzsina és Takács Brigitta 3:1-re alakították az eredményt. Az első félidő végén a bőcsiek egy szöglet után újra gólt értek el, így a 2. félidőben óriási küzdelem alakult ki, mindkét kapu veszélyben forgott, de újabb gól már nem esett. Így Sárospatak jelenlegi egyetlen felnőtt női sport csapata első mérkőzésén értékes győzelmet aratott. Az egész csapatot dicséret illeti, hiszen viszonylag rövid felkészülés után nagy akarattal hozták le a mérkőzést. A kapuban Sohajda Kriszti magabiztosan védett, Kapéri Kitti jól irányította hátulról a csapatot, Szuromi Gréta és Sütő Zsófi jól védekeztek, Maczkó Gréta sokat futva, hasznosan játszott, Aranyosi Anett és Mecz Niki ügyesen léptek be a támadásokba. Sérülés miatt hiányoztak: Osztroha Petra, Molnár Dóra, Hallók Petra, Gulyás Gabriella és Kertész Réka. A csapat további programja: szeptember 29. KKSE (otthon); október 5. Kazincbarcika (idegenben); október 12 Mezőkövesd (i); október 16. Sajóvölgye (i); október 20. Tiszalúc (o). A csapat várja labdarúgásban már járatos nők, lányok és TÁMOGATÓK jelentkezését. A KKSE elleni szeptember 29-ei bajnoki találkozó az ÁVG pályáján kerül megrendezésre, 11 órakor. Az egyesület várja a szurkolókat az első hazai mérkőzésre!
Pár hír még a SUSI életéből: az egyesület vezetőségét a MOGYI Kft. felkérte, hogy segítsen megrendezni SZEGEDEN egy hasonló labdarúgó, szivacskézilabda és kézilabda tornát, mint amilyen Sárospatakon szokott lenni, 2013 szeptember 14-én. Nagy örömmel vállalta az elnökség a felkérést, amely mind erkölcsi, mind sportszakmai szempontból előnyösnek bizonyult a pataki egyesület életében. Pár név a résztvevő csapatokból: Újpesti TE, Szegedi Sportiskola, SZEAC, Baks, Tökmag FS, Algyő, Hódmezővásárhely, Orosháza… A vezetőség a pályázatokba is jeleskedik, hiszen a NEA legújabb pályázata által, egy fényképezőgéppel és egy kompresszorral gyarapodott a sportiskola készlete.  2013 augusztusában a SUSI szakmai és pénzügyi beszámolóját Sárospatak Város Önkormányzata elfogadta és kiemelkedőnek titulálta! Három új edző segíti a továbbiakban a gyerekek fejlődését, Kababik Edina a szivacskézilabdáért lesz felelős, még a Hoffman Gábor és Budai Viktor páros a legkisebb focistákat fogja dirigálni. A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola szeretne gratulálni Seresné Kormány Anitának aki  a Siketlimpián szép eredményeket ért el! Az első hazai rendezésű kupára sem kell sokat várni, hiszen 2013. október 20-ára tervezi az elnökség az eseményt. Továbbra is tartanak az edzők kihelyezett foglalkozásokat Kenézlőn és Bodrogolasziban. Az egyesület két kézilabda szakembere – Bodorovics Tamás és Hardon Csaba – beiratkozott a Sportoktatói tanfolyamra, melyre egy éven keresztül fognak járni az edzők. További információ: www.susi.mlap.hu. és +36/70-450-42-60.
 
 

EDZÉS IDŐPONTOK:

 

LABDARÚGÁS:
 

  • 2001-2002-ben születettek:           kedd és péntek (sportpálya) 1615

                                                        EDZŐ:         Vachter Tamás – edző
 

  • 2003-2004-ben születettek:           hétfő és csütörtök (ÁVG műfű) 1615

                                                                  EDZŐ:         Punyi Gyula – edző
 

  • 2005-2006-ban születettek:           hétfő és szerda (ÁVG műfű) 1615

                                                                  EDZŐ:    Nagy Béla – edző
 

  • Női labdarúgás – felnőtt               hétfő és csütörtök (II. Rákóczi F. műfü) 1615

                                                                  EDZŐ:        Gönczy Zoltán – edző
 
 
 
 
KÉZILABDA:
 
 

  • 1999 – 2000-ben született lányok:   

kedd, csütörtök 1715 (szervezés alatt) és vasárnap 11:00 ÁVG)
             EDZŐ:        Hardon Csaba – edző
 

  • 2003 – 2005-ben született lányok:   

hétfő és péntek 1600  (szervezés alatt)
            EDZŐ:        Bodorovics Tamás– edző
 

  • 2006 – 2007-ben születettek:        kedd és csütörtök 1615

(szervezés alatt)
             EDZŐ:       Kababik Edina – edző
 

Ajánljuk

Hír7 – 2024.12.19. csütörtök – Zemplén TV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük