A 400-at is meghaladta azoknak a versenyzőknek a száma, akik részt vettek a III. Zemplén Kőkapu Trail terepfutó versenyen. Az esemény központja Kőkapu volt, innen indultak és ide érkeztek be a versenyzők. A legrövidebb táv 800 méter volt, mellyel a szervező, a Laktát Sport Team szólította meg a legkisebb gyerekeket. A leghosszabb maratoni kört pedig 43,2 kilométer hosszú volt, 1070 méter szintemelkedés mellett. Az útvonalak könnyen futható széles erdei utakon haladtak, melyek tartalmaztak néhány rövidebb kavicsos, aszfaltos szakaszt.