Kukázzunk kulturáltan!

Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, de vajon tudjuk, mi történik ezután a tönkrement mobiltelefonnal, nyomtatóval, kábellel? Ha nem is ugyanabban a formában, de újra szolgálhatják az emberiséget – persze csak ha eljuttatjuk a megfelelő helyre.
Bájos, növényekkel gazdagon körbeültetett kis kertben, aranyhalas tó mellett várjuk a belépést a csepeli hulladékfeldolgozó és -kezelő telepre. Benn már nem ilyen barátságos a hangulat: nem csoda, évente mintegy nyolcvanezer tonna fémhulladék érkezik a hatalmas csarnokba. Hegyekben állnak a használhatatlan mobilok, csinos kis torony magasodik tömörített sörösdobozokból, szebb napokat látott nyomtatók sorakoznak egymás tetején: mind kizsigerelve várják, hogy elszállítsák őket, és mind újra – de már más formában – az emberiség hasznára legyenek.
Az egyre növekvő népesség – ha továbbra is ilyen mértékben szeretne fogyasztani – nem tehet mást, mint hogy takarékoskodik a rendelkezésére álló egyre kevesebb nyersanyaggal, amit pedig egyszer már használt, megpróbálja újrahasznosítani. A különféle hulladékot természetesen más és más technológiával lehet feldolgozni.
Legkönnyebb dolgunk talán az alumíniummal van: szinte minden iparágban elterjedt a használata, és teljes körűen újrahasznosítható. Itt, a csepeli telephelyen, miután a gép palacsinta vékonyságúra lapította a dobozokat, szorgos kezek különválogatják a nem alumíniumból készültektől, ezután pedig nemes egyszerűséggel – mint az őszi faleveleket – besöprik a tömörítőgép gyomrába, hogy az egyforma méretű kockákat gyártson belőle. Az öntödében ezek folyékony fémmé alakulnak át, ami, miután megszilárdult, hengerléssel lemeztekerccsé válik.
Nehezebb ügy a mobilok kérdése. Nem is csak az újrahasznosításuk macerás, de összetevőik kitermelése is súlyosan környezetromboló hatású. A legújabb készülékekhez például szükség volt némi aranyra, rézre és ezüstre – 1-2 gramm efféle fém kinyeréséhez 1 tonna ércet kell kibányászni, aminek a maradéka meddő anyag, tehát másra fel nem használható.
Újrahasznosításkor először is a veszélyes összetevőket kell eltávolítani a készülékekből, például az elemeket, akkumulátorokat és a higanyt tartalmazó részeket. Ezután már az aprítóé a főszerep: egészen pici darabokra szedi szét a kommunikációs eszközöket, amelyeket így már könnyebb szelektálni.
A szelektálók munkáját mi is tudjuk segíteni: elhasznált elektromos berendezéseinket adjuk le az azokat gyűjtő telephelyeken, és takarékoskodjunk: amíg az nem romlott el vagy még javítható, ne vegyünk újabb készüléket, írja a szabadfold.hu.