Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján adják majd át ünnepélyes keretek között a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor sportkomplexumának valamennyi részét. A Halzl József, egykori alapító elnök nevét viselő sportcsarnok már különböző eseményeknek ad helyet, azonban a többire, a sportpályára, medencére és parkolóra még várni kellett. Mostanáig, ugyanis ezek is elkészültek. Ezzel együtt pedig az utolsó simítások zajlanak, hiszen két hét múlva ünnepélyes keretek között azokat is átadják majd.