Nem csökkent sárospataki Rákóczi-vár népszerűsége a turisták körében, sőt a látogatószám tavaly emelkedett is a korábbi évekhez képest. Dr. Tamás Edit igazgató szerint alapjában főként a hazai vendégek érkeznek, de egyre több szlovák és lengyel turista is felkeresi a pataki várat. Idén az érdeklődőket a tavalyinál is színesebb programkínálattal várják, amitől a látogatószám további emelkedését várják.