A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. beruházásával Tiszaújvárosban felépülő butadién kinyerő üzem telepítéséről szóló döntés után újabb gyár létrehozásáról születhet döntés a borsodi városban. A TVK éves rendes közgyűlésén elhangzottak értelmében Tiszaújváros – egy horvátországi és egy lengyelországi helyszín mellett – esélyes arra, hogy egy, ugyancsak a TVK által felépítendő műgumigyárnak is otthont adjon.
„A műgumigyár felépítése amellett, hogy több száz új munkahelyet teremthet, a veszteséggel küszködő TVK átstrukturálásának fontos elemét jelentheti majd” – hangsúlyozza dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
A műgumi-gyártás alapanyagául szolgáló butadién kinyerő üzem létesítése és a műgumigyár-beruházás lehetősége szolgáltak alapul azokhoz az elmúlt hónapokban Kínában lezajlott tárgyalásokhoz, amelyek célja, hogy a műgumit alapanyagul felhasználó gyárak, így például a legjelentősebb kínai autógumigyárak a borsodi térségbe települhessenek.
„A korábban megkezdett tárgyalások következő lépéseként, májusban az egyik legnagyobb kínai autógumigyár vezetősége érkezik megyénkbe, hogy felmérjék beruházásuk helyszínét és feltételeit” – hangsúlyozza Dr. Mengyi Roland. A megyei közgyűlés elnöke hozzátette „A tervezett beruházások, így a műgumigyár és az autógumigyárak megyénkbe települése érdekében elengedhetetlen a kormány ipari beruházásokat támogató politikája és a tiszaújvárosi önkormányzat együttműködése is. Ezért tárgyalásokat kezdeményezünk a város szocialista vezetésével annak érdekében, hogy támogassák a térség fejlesztését és a munkahelyteremtést célzó törekvéseinket.”
A TVK butadién kinyerő üzeme mintegy 30 milliárd forintos beruházással jön létre várhatóan 2014-re. A 130 ezer tonna éves kapacitású gyár üzembelépése 8-15 milliárd forinttal növelheti a tiszaújvárosi vegyipari vállalat eredményét.
Forrás: mengyiroland.com