A rendkívüli időjárás miatt 2013. március 14-én 19 órára dr. Komáromi Éva, a sárospataki járás vezetője Helyi Védelmi Bizottsági ülést hívott össze, amelynél az elnöki tisztet tölti be. Először összegezték a rendelkezésükre álló információkat, majd felmérték, hogy milyen eseményekre lehet számítani a továbbiakban, s intézkedéseket hoztak a veszélyek elhárítására.
Mindezek kiváltó oka az orkánerejű erős szél, ami villamos vezetékeket szakított le, s a fagyos, síkos, havas utak voltak, amelyeken a havazás miatt hóátfúvások is kialakulhattak.
Az aktuálisan fennálló, legnagyobb probléma az volt, hogy a kistérségben, a felső vezeték szakadása miatt a Bodrogköz 10 településén megszakadt az áramszolgáltatás, köztük a Sárospatak közelében lévő Györgytarló, Kenézlő, Viss, Zalkod és Vajdácska településeken, de a távolabbi Tiszakarádon és a szomszédos járás központjában, Cigánd városában is. E-miatt ugyanitt tartották a Cigándi Járás védelmi bizottságának ülését is.
Közben az áramszolgáltató szakemberei már keményen dolgoztak, időközben helyreállt az áramszolgáltatás a Sárospatak külterületének számító Halászhomokon és olyan hír érkezett, hogy Györgytarlón is hamarosan lesz áram.
Hogy a közvilágítás hiánya nehogy a közrend rovására menjen, HVB tagjai felvették a kapcsolatot a települések polgárőreivel, hogy kezdjék meg a járőrszolgálatot. Szolgálatba léptek az áramszünet ideje alatt a sárospataki polgárőrök is, aki Klima János polgárőr parancsnok vezetésével Halászhomokot látogatták meg. Egész éjjel járőröznek, tőlük a 06 20-351-4948-as mobilszámon kérhetnek segítséget.
A katasztrófavédelem szakemberei már ideérkezésük előtt felvették a kapcsolatot a polgármesterekkel is, akikkel áttekintették a hosszú áramszünet lehetséges veszélyeit, pl. a fűtés mely lakásokban állhat le e-miatt. Nem feltétlenül azokra gondoltak, aki árammal fűtenek – mert ez nem jellemző – hanem arra, hogy pl. egy keringető szivattyú működésképtelensége is okozhatja a fűtés leállását.
Közben érkeztek a hírek az utakról is, a pataki rendőrök éppen balesetnél helyszíneltek a 37-esen, amit időközben megyei utasításra Miskolctól egészen a határig lezártak, hiszen a csúszásveszély mellé betársult a hóátfúvás veszély, és az útra hulló gallyak és útra dőlő fák veszélye is.
A Bodrogközben az utak még járhatóak voltak csütörtök este, de már ott is sok vastag faág hevert az utakon, egy „különjárat” feliratú busz pedig az árokban feküdt délután óta az oldalára fordulva a Cigánd felé vezető úton.. Közben érkezett a hír, hogy Hatház tanyánál két autó csúszott az árokba.
A Bizottság tagja éppen a Volánnal konzultáltak ottlétünk alatt, hogy a késő este érkező vonatoktól induló buszok még elindulhatnak-e a Bodrogközbe, mivel a hóátfúvások veszélye egyre nagyobb…
A továbbiakban azt a feladatot vették sorra, amit akkor kell megoldani, ha az éjszakai hóátfúvások, vagy a 37-es lezárása miatt úton rekedt embereket kell éjszaka elhelyezni. Az Árpád Vezér Gimnázium Kollégiumával vették fel a kapcsolatot, hogy számítsanak arra, lehet, hogy éjszaka ott embereket kell elhelyezni és hívni készültek a Makk Hetes Étterem vezetőjét is, hogy számítsanak rá, lehet, hogy éjszaka még forró teát fognak rendelni tőlük, úton ragadt átfázott utazók számára.
sarospatak.hu